Ültessünk, árnyékoljunk!

Ültessünk örökzöldet
Ültessünk örökzöldet - © Fotó: ÉM
Miskolc – Lehet tervezni az örökzöldek helyét a kertünkben, udvarunkon.

Augusztus vége és szeptember eleje a legoptimálisabb időpont az örökzöldek ültetésére. Elsődleges, hogy megtaláljuk az ideális helyet. Érdemes előre gondolkodni, és aszerint kiválasztani a növényt, amit ültetni szeretnénk, hiszen nem mindegy, hogy mekkorára fog nőni az örökzöldünk. Ha sort vagy sövényt szeretnénk ültetni, akkor a megfelelő távolságra különösen érdemes odafigyelni.

Az ültetésnél ezek a növényfajták jellemzően nem igényelnek nagy gödröt, mert kisebb a gyökérzetük, mint, mondjuk, egyes gyümölcsfák esetén. A legtöbb a trágyát sem igényli az ültetés alkalmával, sőt van, amelyiknek inkább árt, erről érdemes a vásárlás helyén a szakember véleményét kikérni.

Bár a fenyő- és tujafélék sok törődést nem igényelnek, azonban az ültetést követően sok vizet párologtatnak. Ezért ilyenkor érdemes a megfelelő öntözésre figyelni, illetve ha napos helyre kerül a növény, és a nyár vége, illetve az ősz meleg, napos, akkor nem árt árnyékolni. Az árnyékoló készülhet lécből, nádból, fátyolfóliából, vagy készen is vásárolhatunk a szaküzletekben, lényeges, hogy megfelelően állítsuk be a napsütötte oldalon.

– ÉM-HI –