Miskolc

2019.10.18. 10:00

„Amire a cég épült, annak most vége szakad”

Mivel a koncentráció annál jobban növekedett, minél mélyebb réteget vizsgáltak, kizártnak tartják, hogy valaki szándékosan öntött felülről a kútba vinil-kloridot.

Horváth Imre

A palackokba nem került Borsod víz

Fotó: Tóth Balázs

A szakértő így véli

A cég a környéken már 1986 óta dolgozó igazságügyi szakértő, hidro- és mérnökgeológust, Németh Csabát kérte fel akkreditált vízvizsgálatra, a szakember pedig arra jutott, hogy környezetszennyezés történhetett még évtizedekkel ezelőtt a közeli BorsodChemnél.

Németh Csaba azt állítja, a vegyiművek a sóstórendszerével okozott problémát, amely véleménye szerint teljesen egyértelmű.

– A ’70-es évek közepén csinálták meg a PVC 2-öt és jött létre a Borsodi Vegyi Kombinát. Akkor már tudták, hogy keletkeznek majd olyan technológiai szennyvizek, amelyeket nem lehet megtisztítani a klasszikus szennyvíztisztítási módszerekkel, ezért be kell tárazni. Csináltak egy medencerendszert, földmedencéket a Sajó kavicsteraszán, amely nagy területen van a lábunk alatt, így itt is, ahol állunk – mutatott a földre a Borsodi Víz telephelyének udvarán, ahol beszélgettünk. – Ezt a sóstórendszert körbevették egy úgynevezett agyag résfallal. Ez egy vízzáró gát lett volna, de magas sótartalmú vizek kerültek ebbe a rendszerbe, amelynek a sótartalmát a nátrium okozza. Az agyag az kalcium-alumínium-szilikát, amelyből a kalciumot a nátrium kimosta, és beépült a helyére, emiatt pedig az agyagnak a szerkezete megváltozott és áteresztővé vált. Ez a sóstórendszer éveken keresztül úgy üzemelt, hogy soha nem telt meg, mert a fölös víz elszivárgott. Amikor 2010 után leszigetelték a rendszert, pár hónap után már meg is telt – mutatott rá a szakértő.

A víz története

Mint mondja, ez a sóstórendszer éppen a Szeles akna szénbányászat által feltárt területe mellett volt, amelynek a 4-es telepére épült a Borsodi Víz palackozóüzeme. Az ásványvizet adó réteg a kitermelt szén feletti homokos réteg volt, ezt a bányászat során kiszivattyúzták, hogy ne akadályozza a fejtést.

– Ezt a vizet a bányászok fedezték fel, nekik tűnt fel, hogy ha egy duhajkodás után ittak belőle, akkor megnyugtatta a gyomrukat, segítette az emésztésüket. Amikor a kilencvenes években beszüntették itt a bányászati tevékenységet, akkor csak lezárták az aknákat, járatokat, vágatokat. Ez a rendszer feltöltődött talajvízzel, az ásványvizet adó homokréteg pedig nekifut ennek a talajvizet adó rétegnek. A talajvíz van elszennyezve, amely most elérte az ásványvizet és így szennyezte el azt. Ezzel ez a gyógyhatású ásványvíz gyakorlatilag elhunyt, vége. Még ha ki is lehetne tisztítani, az emberi hatással érintettség miatt már nem lehetne ásványvízként palackozni, de egy ilyen tisztítás akkora költséggel járna, ami szinte elképzelhetetlen – tette hozzá Németh Csaba.

A BRAND Hungary Ásványvíz Forgalmazó Kft. a szakértői vizsgálat után felvette a kapcsolatot a BorsodChemmel, és többször asztalhoz is ültek egyeztetni, de egy idő után állításuk szerint „meghűltek” az egyeztetések, és a vegyi cég tagadja az esetleges felelősségét, illetve elzárkózott a kártalanítástól vagy egyéb együttműködés lehetőségétől. A Borsodi Víz palackozásánál hat-hét ember dolgozott korábban, jelenleg egy alkalmazott tartja karban az üzemet csupán, illetve két női alkalmazottjuk térne vissza gyermekvállalás után, de nincs hová.

Kártérítést akarnak

– Amire a cég épült, annak most vége szakadt, és úgy néz ki, nem ideiglenesen, hanem örökre. Hiába van gépsorunk, üzemünk és kutunk, mert nem tudjuk használni. Ebben a csődközeli állapotban már csak az a megoldás nekünk, ha kártérítést kapunk, és ki tudjuk fizetni a hiteleinket, a szállítókat, az alkalmazottakat. A beruházási hitelt tulajdonosi, tagi kölcsönökből eddig tudtuk fizetni, de nincs tovább – magyarázza lehangoltan az üresen kongó csarnok közepén Kristek Krisztián. Az ügyvezető megmutatta az év elején vásárolt, alig használt töltősort, amelynek az elején még mindig ott a raklap műanyag flakon, amelyet meg szerettek volna tölteni, a továbbiak pedig raklapszámra állnak a raktárcsarnokban, de ezekbe már nem igen kerül ásványvíz.

Az elhangzottakkal kapcsolatban megkerestük a BorsodChem Zrt.-t is, a cég részéről a következő reagálást írták lapunknak: „A BRAND Hungary Ásványvíz Forgalmazó Kft. által üzemeltetett kútnál észlelt szennyeződésről a kút üzemeltetőjétől van tudomásunk, figyelemmel arra, hogy nevezett kártérítési igényt jelentett be Társaságunkkal szemben, az általa felkért (tehát nem hatóság által kirendelt »független«) szakértő véleményére hivatkozva. Mivel cégünk minden téren kiemelt gondossággal jár el tevékenységével kapcsolatban, magunk is szakértői véleményt szereztünk be, amely azonban egyértelműen cáfolja a kárigénnyel fellépő BRAND Hungary Kft. állításait, és a szennyeződést cégünk működésétől független okra vezeti vissza. Mindebből következően a kárigényt visszautasítottuk és mi ennek tudjuk be, hogy nevezett a sajtóhoz fordult. A BorsodChem Zrt. tehát a rendelkezésére álló szakvélemény és adatok alapján határozottan állítja, hogy tevékenysége és a szennyeződés között nincs összefüggés, ezért értelemszerűen semmiféle teendője »a szennyezés megszüntetése érdekében« nem lehet. Összefoglalva tehát határozottan állítjuk, hogy az állítólagos szennyeződés és a BorsodChem Zrt. tevékenysége között nincs okozati összefüggés, ezért minden olyan híresztelés, amely ezt állítaná, illetve tevékenységünket rossz színben feltüntetve erre utalna, súlyosan sérti jó hírnévhez fűződő jogunkat, melynek esetleges megsértése esetén minden határozott jogi lépést megteszünk.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában