Ukrán válság – Brenzovics László: nem várható a konfliktus kiszélesedése

Budapest, 2015. augusztus 12., szerda (MTI) – Nem kell a konfliktus kiszélesedésével számolni Ukrajnában, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban kiújultak a harcok az ország keleti részén – jelentette ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Brenzovics László, aki tagja az ukrán parlamentnek is, úgy vélekedett, hogy a minszki megállapodás óta soha nem volt teljes tűzszünet, mert a harcoló feleket egyik parancsnokság sem kontrollálja teljes mértékben. Most is csupán lokális összecsapások alakultak ki – tette hozzá.

Arra a felvetésre reagálva, amely szerint az ukrán vezérkari főnök lehetségesnek nevezte, hogy Oroszország széleskörű és nyílt agressziót követ el Ukrajnával szemben, a politikus azt mondta, hogy ennek nincs valószínűsége.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy Kárpátalján a behívottaknak csupán a negyede vonul be az ukrán hadseregbe, a politikus úgy vélekedett: nem lehet elvárni egy kiképzetlen fiatalembertől, hogy helytálljon a harcokban, miközben a családja egzisztenciális gondokkal küzd otthon. Ezért egyetért az ukrán kormányfővel és a belügyminiszterrel abban, hogy Ukrajnának át kell térnie a hivatásos hadseregre – mondta Brenzovics László.

– MTI –








hirdetés