Ukrán feketemunkások – négyet kiutasítottak az országból

Négy ukrán alkalmi munkást kiutasított az országból a Bevándorlási Hivatal Fejér Megyei kirendeltsége. A munkásokra az etyeki szüreten akadtak rá a hivatal dolgozói, amikor a munkaügyi felügyelőséggel közösen tartottak ellenőrzést. A felügyelőség már másodszor ellenőrizte az etyeki szőlőültetvényeket, és mindkét esetben feketemunkásokra akadtak. A vizsgálat egy munkaerő-közvetítő cég ellen folyik, mivel az alkalmi munkásokat a cég alkalmazta.

Először szeptember elején 160 munkavállalóból 94 ukránt és 16 magyart úgy foglalkoztatott a cég, hogy nem volt kitöltve az alkalmi munkavállalói könyvük, hét ukránnak pedig még alkalmi könyve sem volt. Két hét múlva ismét ellenőrzést tartott a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Felügyelőség, a Bevándorlási Hivatal Fejér megyei kirendeltségének munkatársaival. 122 ukrán és két magyar állampolgárságú embernek hiányzott a napi bejegyzése.

A két vizsgálatot összevonta a munkaügyi felügyelőség, eredmény a hónap közepén várható – mondta a Független Hírügynökségnek Jankó Zoltán a felügyelőség igazgatója.

A magyarok feketefoglalkoztatása miatt munkaügyi bírságot szab ki a hatóság, amely 30 ezer forinttól, 20 millió forintig terjedhet. A külföldiek illegális foglalkozatása miatt a Munkaerőpiaci Alapba kell a büntetést fizetni, amelynek mértéke több tízmillió forint is lehet, hogy pontosan mennyi, az a vizsgálat végeredményétől függ.

Az ügyben vizsgálatot folytat a Bevándorlási Hivatal is. Az ellenőrzés után négy ukrán munkást utasítottak ki az országból, mert jogszerűtlenül tartózkodtak itt – tudta meg a Független Hírügynökség Daragó Rékától, a Bevándorlási Hivatal Fejér megyei kirendeltségének szóvivőjétől.








hirdetés




hirdet�s