Ukrajnai árvizek: már 13 halott

A vasárnap délutáni jelentések szerint már tizenháromra nőtt a nyugat-ukrajnai áradások és viharok halálos áldozatainak száma. További három embert eltűntként tartanak számon. Lemberg megyében egy olyan raktárt fenyeget elöntéssel a víz, ahol mérgező vegyszereket tárolnak.

A legfrissebb hírek szerint eddig már tizenhárman haltak meg a nyugat-ukrajnai megyékben az elmúlt napok áradásai és viharai következtében. Ivano-Frankivszk megyében heten – köztük négy gyermek -, Csernyivci körzetében pedig hatan – itt egy gyermek – vesztette életét. Három ember – egy fiatal pár és egy kilencéves kislány – villámcsapás áldozata lett, a többiek vízbe fulladtak. Ivano-Frankivszk, Csernyivci és Kárpátalja megyékben 1-1 ember sorsáról pillanatnyilag még nem tudnak semmit, miután elsodorta őket az ár.

A négy nyugat-ukrajnai régióban közel 21 ezer portát öntött el a víz. Ivano-Frankivszk körzetében a mezőgazdasági földek 75 százalékát árasztották el a megáradt folyók és patakok. A helyszínen tartózkodó Olekszandr Turcsinov kormányfő-helyettes 220 kilométernyi elmosott útszakaszról beszélt. Szerinte az anyagi kár meghaladhatja az egymilliárd hrivnyát (kb. 34 milliárd forintot). A helyreállításokhoz szükséges összeg előteremtése céljából valószínűleg költségvetési módosítás lesz szükséges, mert a katasztrófaalapban jelenleg csupán 280 millió hrivnya áll rendelkezésre.

Időközben újabb riasztó hírek érkeztek, ezúttal Lemberg (Lviv) megyéből. Itt egy hegyi patak áradása miatt veszélybe került egy veszélyes mérgező vegyszereket tároló raktár. A Sijánki község határában lévő hangárokban több ezer mezőgazdasági gyomirtó szert tárolnak.
A szombaton délután lehullott jelentős mennyiségű csapadék nyomán újabb árhullám indult meg Kárpátalja folyóinak felső szakaszain. A megyében eddig 32 kisebb-nagyobb hidat és 1,3 kilométer védművet sodort el az ár. 1258 porta és 226 lakóház került víz alá. Összesen 300 embert kellett evakuálni.

A Kárpátalja Megyei Meteorológiai Állomás vasárnapra újabb viharriadót rendelt el.








hirdet�s