Nagyvilág

2010.02.18. 11:19

Tovább gyûrûzik a Moszad-botrány

<p>Berendelték az izraeli nagykövetet Nagy-Britanniában és Írországban, miután a gyanú szerint az izraeli titkosszolgálat emberei közül kilencen hamis ír és brit útlevelekkel utaztak be az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy likvidálják a palesztin Hamász szervezet egyik vezetõjét januárban.</p>

Közben Ausztriában is vizsgálódnak, mert a Moszad-ügynökök osztrák telefonkártyákat használtak.

Különösen súlyos incidensnek nevezte az ír külügyminiszter, hogy az izraeli titkosügynökök egyebek közt hamis ír útlevelet is felhasználtak januári akciójukhoz. Michael Martin az RTE ír állami rádiónak elmondta, hogy konzultációra berendelték az izraeli nagykövetet az ügyben. "Válaszokat akarunk a lehetõ leghamarabb" - tette hozzá a politikus, aki szerint az ilyen akciókkal aláássák az ír okmány nemzetközi hitelét, kockára téve az ír állampolgárok biztonságát.

A feltételezett Moszad-akció Nagy-Britanniában is hasonló reakciókat váltott ki, a BBC szerint Gordon Brown kormányfõ vizsgálatot rendelt el a dubaji bejelentés nyomán, és szintén berendelték a külügyminisztériumba a londoni izraeli nagykövetet.

Az Egyesült Arab Emírségekben hétfõn közölte Dubaj rendõrfõnöke, hogy hat brit, három ír és egy-egy francia és német útlevéllel érkezõ 11 fõs csoport végzett Mahmúd al-Mabhúh palesztin vezetõvel. A Hamász képviselõjének holttestére egy dubaji hotelszobában bukkantak még januárban. Halálát fulladás okozta, majd a Hamász közbenjárására indított nyomozás kiderítette, hogy meggyilkolák az 50 éves férfit. A dubaji rendõrfõnök bemutatta az akció feltételezett elkövetõinek fényképeit és okmányaikról készült másolatokat is, valamint a hotel, illetve a repülõtér biztonsági kameráinak felvételeit is. Azóta Németország kivételével mindegyik állam bejelentette, hogy hamis útlevelekrõl van szó.

A Hamász szerint az izraeli titkosszolgálat áll az akció mögött.. A dubaji hatóságok ugyanakkor nem nevezték meg elkövetõként a Moszadot, és hivatalosan egyik ország sem vádolta meg az izraelieket, akik tagadják, hogy közük lenne az ügyhöz. Nincs bizonyíték arra, hogy a Moszad a felelõs - mondta még szerdán Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszer.

Az ügyben már Ausztria is vizsgálódik, miután hírek szerint a merénylõk osztrák telefonszámokon keresztül szervezték meg akciójukat. Az osztrák belügyminisztérium szóvivõje szerint a nemzetbiztonsági és terrorizmus elleni hivatal (BVT) nyomozást indított, felvették a kapcsolatot a dubaji rendõrséggel, de egyéb részleteket nem árult el a tárca szóvivõje, Rudolf Gollia az AFP hírügynökségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!