Újraszentelték a székesegyházat

Újraszentelték a székesegyházat
Újraszentelték a székesegyházat - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Tizenhat püspök és több mint hatvan pap részvétele mellett zajlott görög katolikus esemény.


Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén újraszentelték a megújult miskolci görög katolikus székesegyházat. A vecsernye után a püspökök elindultak a székesegyház felé, hogy felsorakozzanak a bejárat előtt, ahol a felekezethez tartozó iskola diákjai álltak sorfalat, mögöttük a hívek tömegével.

Két idős asszony nem győzi dicsérni a látványt: „Jaj, Istenem, ezt a munkát! Meddig csinálhatták, s milyen szépek a faliképek is!” A náluk is idősebb, 85 esztendős Molnár Gyuláné régimódi csizmában lassacskán lépeget lefelé a templomlépcsőn. Sajóvámosról jött, s bár neki már fáradságos az utazás, de az ilyen nagy eseményeket, mint nemrég a könnyező Mária látogatása és most a szentelés, nem szeretne kihagyni az életéből. „Nagyon szeretem a vallásomat, ilyen szép nincs is tán’ még egy.”

Az biztos: a templom kívül-belül lenyűgöző. Az állami forrásból biztosított százmilliós beruházás eredményeként korszerűsítették a fűtést, új bútorok is készültek. A külső felújítás 2014 tavaszán kezdődött, ennek részeként kijavították a tetőszerkezetet, újravakolták a falakat, a festett ólomüveg-ablakokat fedő külső üvegtéglákat is elbontották, helyükre hőszigetelt üveget helyeztek. Építettek egy diakónusi sekrestyét és egy keresztelő kápolnát is. A főhomlokzatot Seres Tamás festő-restaurátor szekkói díszítik. A templomtér még készülőben, de június elejére el kell készülnie.

Az egybegyűltek között megjelenik Balog Zoltán miniszter (EMMI) és Kriza Ákos polgármester, Kovács Zoltán kormányszóvivő, Demeter Ervin kormánymegbízott, valamint Lukács Irén, a megyei kormányhivatal főigazgatója.

Leonardo Sandri bíboros megszenteli a homlokzatot, majd a körmenet közben a metropoliták a külső falakat. Ezek után bevonulnak a templomba, ahol folytatódik a szertartás, Leonardo Sandri érsek, a vatikáni Keleti Kongregáció bíboros prefektusa vezetésével. A szertartás Erdő Péter bíboros köszöntőjével ér véget.

Balogh Zoltán miniszter úgy fogalmazott: „Az új egyházmegyével (Ferenc pápa a napokban a Miskolci Apostoli Exarchátust egyházmegyei rangra emelte), az egész Kárpát-medencei magyarság gazdagodott, hiszen a lelki közösségek olyan belső erőt sugároznak, ami nélkül nem ér semmit a gazdasági növekedés sem.”

ÉM-SzK








hirdet�s