Újraértelmezett neolitikum

Akt.:
paleoliticum
paleoliticum
Brit tudósok új kormeghatározó rendszert vezettek be, ami forradalmasíthatja és jóval pontosabban behatárolja az eddigi adatokat.

A rádió-karbonos időmeghatározás legújabb formája jóval pontosabb elődjénél, évtizedes pontossággal dolgozik. A britek természetesen saját házuk táján kezdtek el kutakodni először és egészen a 3700 évvel Krisztus előtti időkig nyúltak vissza (1000 évvel a Stonehenge előtt).

Korábban úgy vélték, hogy a jellegzetes műemlékek, beleértve a dorseti Maiden Castle-t és más nagyobb építményeket i. e. 2000-4000 körül terjedtek el a szigetországban. Az új technikának köszönhetően, a legfrissebb eredmények szerint, a korai neolitikumi földmunkák gyorsabban terjedtek szét Dél-Angliában, mindössze 75 év alatt.

Újra kell értelmezni a neolitikumot

Az építkezések a Temze torkolatánál kezdődtek, majd folyamatosan haladtak Kent és Sussex vidéke felé. A cardiffi egyetem kutatói úgy vélik, újra kell értelmeznünk az kőkor fejlődését és elterjedését, nem csak a Britanniában, hanem szerte a világon.

Dr Alex Bayliss, a kutatások egyik vezetője nyilatkozta: – Megvizsgálva ezeket a területeket, kristálytisztán kirajzolódik előttünk, hogy valami nagyszabású dolognak kellett történnie 5700 évvel ezelőtt. A sebesség, ahogy ez a változás végbement, teljesen átírja az eddigi elképzeléseinket az kőkorszakról. Ami talán a legérdekesebb, hogy egyes építmények, mint például a Maiden Castle-i csupán pár évtizedig voltak használatban, ellentétben például a devoni Windmill Hill-el szemben, ami évszázadokig lakott volt.

A tudósok szerint eljött az ideje, hogy ne úgy gondoljunk többé az újkőkorra, mint valami ködös, álmos, párás időszakara, ahová be lehet tuszkolni minden eddig pontosan be nem határolt építmény, történetet és leletet.

Bővebben a  neolitikum

A neolitikum a kőkorszak utolsó része. A neolitikum magyar elnevezése újkőkor vagy csiszoltkő-kor(szak). A nevet (görög: „neosz”=új, „lithosz”=kő) John Lubbock alkotta 1865-ben. A földtörténet korszakai közül a pleisztocén végével és a holocén elejével esik egybe. A neolitikum a földművelés kialakulásával kezdődik és a fém alapú eszközök elterjedésével ér véget a rézkorban, a bronzkorban, illetve a vaskorban. A neolitikum kifejezés nem időbeli korszakot jelöl, hanem egy sajátos viselkedési és kulturális stílusjegyet, ami a vadászást és gyűjtögetést felváltó növénytermesztés és háziállat-tartás megjelenésével jellemezhető. Ezért neolitikus jellegű kultúráról csak a lelőhelye és kora említésével lehet beszélni. (Forrás: wikipedia)
– MON –








hirdet�s