Helyi közélet

2012.06.10. 09:27

Nehezebb lesz „megérni”

Miskolc, Kazincbarcika - A jövőben többet kell tudni az érettségin az elégséges osztályzatért.

Miskolc, Kazincbarcika - A jövőben többet kell tudni az érettségin az elégséges osztályzatért.

Módosította a kormány az érettségi vizsga szabályait. Az oktatási államtitkárság szerint a változások hozzájárulnak az érettségi rangjának növeléséhez, és tükrözik a tényleges vizsgázói szándékot. 2012. szeptember 1-jétől az eddigi 20 helyett 25 százalék kell majd az elégséges osztályzat eléréséhez, csak idegen nyelvből és informatikából lehet előrehozott érettségit tenni, és csökken a választható vizsgatantárgyak köre is. Az iskolaigazgatók úgy vélik, korai a változások bevezetése, időt kellene hagyni a diákoknak, hogy meg tudjanak felelni az új feltételeknek.

Több pont kell

A miskolci Eötvös József Szakközépiskolában az elégségeshez szükséges minimumhatár felemelése okozza majd a legnagyobb gondot, mondta lapunknak Szöghy Hajnalka igazgató. A változás azt fogja eredményezni, hogy több lesz például matematikából a szóbelire jelentkező tanulók száma, jelezte. Aki ugyanis nem éri el a minimumot (jelenleg 20 százalékot), szóbelin még javíthat. Csakhogy, teszi hozzá az igazgató, aki szóbelizik, annak már 150 pont a 100 százalék és nem 100, tehát a minimum határ még feljebb kerül. A sikertelen érettségiket pedig úgy tudják csak megakadályozni, ha felzárkóztató és érettségi-előkészítő órákat indítanak. Ugyanígy hátrányosan érinti majd a diákokat az előrehozott érettségikkel kapcsolatos változások. Az Eötvösben ugyanis sok tanuló tesz földrajzból vagy biológiából előrehozott vizsgát a 10. vagy 11. évfolyam után. Ha ezt nem lehet, 12. évfolyam végére marad mind az öt érettségi tantárgy.

Kapkodó intézkedések

Máthéné Kacsinkó Katalin, a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese a minimum ponthatár megemelését nem tartja rossz lépésnek. Mint fogalmazott, ez a változás az ő iskolájukban nem okoz majd gondot, mert a diákok jól tanulnak, de tapasztalatból tudja, hogy vannak olyan iskolák, ahová gyengébb képességű tanulók járnak, és nekik probléma lesz az elégséges elérése is. Az előrehozott érettségiket ért változás azonban már most fejtörést okoz a Szaléziben néhány diáknak és szülőnek, hiszen az őszi érettségire szeptember 5-éig kell jelentkezni. Ha viszont akkor már érvényesek lesznek az új szabályok, az a döntésüket is megváltoztathatja. Az igazgatóhelyettes szerint az oktatást érintő szabályokat kapkodva hozzák, holott minden változásnak legalább két év kifutási időt kellene hagyni.

ÉM-HE

A változások

- 2012. szeptember 1-jétől 20-ról 25 százalékra emelkedik, amely jóval alacsonyabb az Európa legtöbb államában kötelező 50 százaléknál.

- Állami vizsgán csak központi követelményekre épülő tárgyakból lehet érettségizni. Az egyedileg akkreditált tárgyakból - a pszichológia, valamint az Európai Unió-s ismeretek kivételével - a jövőben nem lehet érettségizni.

- A művészeti vizsgatárgyak közül a hangtani és akusztikai ismeretek, a hangkultúra, az ábrázoló és művészeti geometria, valamint a magyar népzene alapjai tárgyakból nem lehet érettségizni, a művészettörténet és a népművészet pedig a közismereti vizsgatárgyak körébe kerül.

- Pszichológiából választható közismereti tárgyként, utazás és turizmusból pedig hatodikként választható közismereti tárgyként vizsgázhatnak a tanulók.

- Idegen nyelv esetében angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, japán, kínai, latin nyelvekből, továbbá a magyarországi nemzetiségek nyelvei közül a magyarországi középiskolában oktatott nyelvekből tehetnek érettségit a diákok.

- Előrehozott érettségi vizsgát kizárólag idegen nyelvből és informatika tárgyból lehet tenni akkor, amikor az adott iskolában a vizsgára felkészítő tantárgy oktatása a helyi tanterv szerint befejeződik. A sikertelen előrehozott vizsgát a rendes érettségin javíthatja ki a diák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában