Újra meghódítják Mexikót a szinvavölgyi táncosok

Miskolc – Huszonöt város színpadán lép fel a miskolci tánccsoport.

Ismét mexikói turnéra indulnak a Szinvavölgyi Néptánc Műhely táncosai. Két évvel ezelőtt jártak már az észak-amerikai országban, és akkor olyan nagy sikert arattak, hogy a szervező most újból felkérte őket. Maródi Attila, a csoport művészeti vezetője portálunknak elmondta: október 16-án indulnak az öthetes turnéra. Két hónapja készülnek rá, minden péntek és szombat délutánt a sikeres szereplésnek szenteltek, de hétközben is próbáltak. Mexikóban az október és a november a fesztiválok időszaka, így aztán lesz kereslet a magyar produkcióra. Összesen 25 városban lépnek fel. Műsoruk első részében Kárpát-medence autentikus táncait adják elő eredeti népviseletben. A produkció második részében pedig kortárs magyar néptáncblokkot mutatnak majd be. Ezek a feldolgozások két évvel ezelőtt is hatalmas sikert arattak, és valószínűleg most sem lesz ez másként. A műsort pedig, mint két évvel ezelőtt, most is mexikói tánc zárja, ezzel kedveskedik a miskolci csapat a távoli ország lakóinak.

Ott nyár van

Maródi Attila hozzátette: összesen 11 ezer kilométert utaznak majd, ami nem kis teljesítmény. A fellépések között szabadnapok is lesznek, amikor a táncosok kipihenhetik magukat. Az időjárásra pedig biztosan nem panaszkodnak majd, hisz Mexikóban ilyenkor 30-35 fokos nyári idő van.








hirdet�s