Újra kúszósül született Miskolcon

Újra kúszósül született Miskolcon
Újra kúszósül született Miskolcon - © Fotó: Veress Tamás
Miskolc – A Miskolci Állatkert észak-amerikai kúszósülei igazán különleges állatok. Egyrészt azért, mert az országban jelenleg sehol máshol nem látható ez a faj, csak Miskolcon. Másrészt pedig azért, mert évről-évre minden tavasszal megörvendeztetnek minket egy-egy kölyökkel.

Így van ez az idei évben is, hiszen éppen húsvéthétfőn jött világra urzon-családunk legifjabb tagja.

Az észak-amerikai kúszósül, más néven urzon (Erethizon dorsatum) nem számít gyakori állatkerti állatnak. Európában a nyilvántartások szerint mindössze 25 állatkertben 65 egyede él. Ebből jelenleg négy látható Miskolcon: a szülőpáron kívül a tavaly született utóduk, valamint a legifjabb, mindössze kéthetes kölykük. A felnőtt állatok egyenesen Amerikából érkeztek Miskolcra, ahol nagyon „eredményes” párt alkotnak. A tavaly született kölykük hamarosan Berlinbe költözik, és várhatóan az idén született kölyök is valamelyik másik európai állatkertbe költözik majd. De addig is, a kúszósül család legkisebb tagját is megtekinthetik kifutójában látogatóink.

urzon2_copyright_veresstamas

A kúszósül mellett még egy meglepetéssel készül az Állatkert

Érdemes lesz őt április 23-án, szombaton is meglátogatni, amikor a Föld Napja alkalmából változatos programjaink során a sokszínű állat- és növényvilág megóvására is felhívjuk a figyelmet. Ennek alkalmából pedig egy Miskolcon korábban még soha nem látott, látványos állatfaj is bemutatkozik látogatóinknak. Hogy mi is lesz az? Hamarosan kiderül…

A kúszósülről

Az Egyesült Államokban és Kanadában őshonos kúszósülök kölykei – rágcsálókhoz képest meglepően hosszú – hét hónapos vemhesség után jönnek a világra. Az újszülött urzon ráadásul már a születése pillanatában a szülők kicsinyített mása, olyannyira, hogy tüskéi is már az első napokban megerősödnek, és megfelelő védelmet nyújtanak a ragadozók ellen – akár a szüleinél. Ennek pedig a kölyök is tudatában van, hiszen a felnőttekhez hasonlóan már néhány napos korában hátat fordít és tüskékkel felfegyverkezett farkával csap a hozzá közeledő felé.

– Miskolci Állatkert és Kultúrpark –








hirdetés