Újra külföldön folytatná a barcika “húzóembere”

Szabó Dávid (jobbra) a válogatottnál folytatja a szezont
Szabó Dávid (jobbra) a válogatottnál folytatja a szezont
Kazincbarcika – Hétfő óta Székesfehérváron dolgozik a magyar férfi röplabda-válogatott, amely Eb-előselejtezőre készül. Demeter György szövetségi kapitány keretében három játékossal képviselteti magát a Vegyész RC-Kazincbarcika gárdája: Árva Milánnal, Banai Mátéval, illetve Szabó Dáviddal. Utóbbival beszélgettünk a rá váró feladatokról, a jövőjéről.

– Körülbelül két és fél hetet tudunk közösen készülni a norvégiai előselejtezőre, ami nem sok, így nagyon ki kell használni – kezdte a lapunknak adott nyilatkozatát a barcikai univerzál. – Amikor ilyen rövid az idő, akkor a legfontosabb az, hogy a csapat egyben legyen, amire Demeter György is nagy hangsúlyt fektet.

Az első helyért

Az együttes elég hosszú kvalifikációs sorozaton vívhatja ki a 2017-es lengyelországi Eb-részvételt, az első lépcsőfok a május 20–22. közötti, norvégiai megméretés lesz. A Bergenhez közeli Strauméban csatázó négy gárda közül az első helyezett jut tovább biztosan, de a három első körös csoport két legjobb másodikja is a második fordulóba kerül.

– Elvárás velünk szemben a továbbjutás, lehetőleg az első hely megszerzése – folytatta Szabó Dávid. – Őszintén megvallva, egyik ellenfélről sem tudok túl sokat, a pillanatnyi erejüket, remélem, sikerül a házigazdáról, Izraelről és Angliáról is videót szerezni és majd az adott mérkőzés előtt ki tudjuk őket elemezni, meglesznek a szükséges információk.

Az, hogy pontosan kik fognak utazni az észak-európai városba, csak később derül majd ki, az elképzelések szerint Demeter György 12 játékost visz magával Norvégiába.

Nem riadt meg

Nem hagytuk ki azt a lehetőséget sem, hogy megkérdezzük arról Szabó Dávidot, miként értékeli csapata, a Vegyész RC teljesítményét, és hogy szerepel-e tervei között a külföldre igazolás.

– Azt sajnáltam, sajnáltuk, hogy a Magyar Kupában a Dág kivert bennünket a négy közé kerülésért – ismerte be a 26 esztendős röpis. – A bajnokságban a szezon végére szépen összeszedte magát a csapat, a döntőbe jutás előzetesen elvárás volt tőlünk. A fináléban talán kicsivel jobban megszorongathattuk volna a Kaposvárt. Az, hogy sokat vállaltam a meccseken, számomra természetes volt, pályafutásom során sosem riadtam meg a nehéz szituációktól, a felelősségtől…

– A jövőm? Természetesen szeretnék újra külföldre igazolni, ezt a szándékomat ismerik a Vegyésznél, beszéltem is erről Dudás András ügyvezetővel. A tavalyi évadot is itt kezdtem, aztán rugalmasan kezelték a helyzetemet a klubnál, elengedtek, amikor jött a dél-koreai lehetőség. Augusztus közepére, végére eldőlhet a sorsom, de az is lehet, hogy később. Persze, az mindig benne van a pakliban, hogy itthon maradok és a végén ott leszek a csapatban, amely, ha adottak lesznek a feltételek, elindul a Challenge Kupában.

Molnár István


Az Eb-selejtező

Férfiak, 1. forduló, 1. csoport (Straume, Norvégia)

A részt vevő csapatok: Magyarország, Izrael, Norvégia, Anglia.

Május 20.: Magyarország – Izrael

Május 21.: Magyarország – Norvégia

Május 22.: Anglia – Magyarország

A magyar férfi röplabda-válogatott kerete

Feladók: Kaszap Tamás (Asnieres, Franciaország), Magyar Bálint (Fino Kaposvár), Tóth András (Stiinta Explorari, Románia).

Ütők: Árva Milán (Vegyész RC Kazincbarcika), Bozóki Bence (Fino Kaposvári), Dávid Csanád (Kecskemét), Gergye Roland (Beauvais, Franciaország), Dávid Zoltán (Fino Kaposvár).

Centerek: Banai Máté (Vegyész RC Kazincbarcika), Kovács Zoltán (Stiinta Explorari, Románia), Nagy József (Fino Kaposvár), Szabó Alpár (Korson Veto, Finnország).

Átlók: Pádár Krisztián (Noliko Maaseik, Belgium), Szabó Dávid (Vegyész RC Kazincbarcika).

Liberók: Deák Márk (Fino Kaposvár), Pápai Péter (Kecskemét).








hirdetés