Újra gyereknek lenni Szerencsen

Juhász Attila a kedvenc Wartburgjával
Juhász Attila a kedvenc Wartburgjával - © Fotók: BG
Szerencs – A szerencsi Juhász Attilának hivatásává vált a hobbija.

A szerencsi Csokoládémúzeum csokimúzeum is meg nem is. A „nem is” része motormúzeum, fényképezőgép-múzeum, horgászmúzeum, de leginkább játékmúzeum. Juhász Attilával, a szerencsi játékmúzeum kitalálójával, felépítőjével és vezetőjével voltunk „tárlat­látogatáson”.

Kicsit mindig gyerekké válok itt, a múzeumban.” Juhász Attila

Agyban a leltár

– Szerintem nem azért lesz gyűjtő valaki, mert annak készül, hanem ez egy kicsit a véletlen műve – mondja Juhász Attila. – Nálam úgy kezdődött, hogy 2006-ban a fiamnak mutattam egy hetvenes években készült játékot, hogy látod, mi gyerekkorunkban ezzel játszottunk. Aztán a fiam megkérdezte: és mivel még? Na ez volt az a pillanat, amikor eldőlt. Először abban a hitben ringattam magamat, hogy az egykori gyerekkorom játékai megmaradnak otthoni keretek között. Aztán 2008-ra már annyi játék összegyűlt, hogy rendeztem belőle egy kis kiállítást. Akkor rengetegen felajánlották, hogy menjek fel a padlásukra, nézzek szét, hátha találok ott is valamit. Mellette jártam a régiségvásárokat. Onnantól nem volt megállás. Agyban van egy leltáram a játékokról, de leírva sehol nincs. Az biztos, itt, a kiállításon több mint ezer játék található.

Munka lett a hobbi

Attila szerencsiként szerencsésnek tartja magát, hiszen ma már a munkájává vált a hobbija.

file6ze6o7e3nj611usc24i4-1

– Kicsit mindig gyerekké válok itt, a múzeumban. De nem csupán én. Szeretek jelen lenni, amikor jönnek a látogatók, meglett apukák képesek pillanatok alatt elérzékenyülni, amikor a tárlaton meglátják a játékokat, amikről olyan emlékek ugranak be, amelyekről azt hitték, már rég elfeledték őket. Egymásnak vadidegen emberek kötnek hatalmas barátságokat a játékok fölött. Jó itt újra gyereknek lenni. A kedvenceim a játékkatonák. Ha azokat megnézem a vitrinben, eszembe jut, hogy gyerekként, ha vittem vissza a sarki boltba az üres üvegeket, utána mindig elmentem a szomszédos piacra műanyag játékkatonákat venni. Egy forintért adtak egyet, otthon meg vívtuk velük a hatalmas csatákat.

Kuriózumok

A legrégebbi játékok között vannak a Budapesti Játékgyárban az 1950-es években készült felhúzhatós Csepel teherautók. Juhász Attila elmondta, elsősorban Magyarországon készült játékok találhatók a tárlaton a babáktól kezdve a társasjátékokon át a távirányítós autókig.

– Vannak pedálos autóink is, köztük egy olyan, amelyből csak egy van a világon. Ez egy Mercedes, a taktaszadai ezermester, Takács Lajos bácsi építette azokból az anyagokból, amelyeket annak idején a gyárból menekített ki. Élő gyerek nincs, aki azt meg tudná hajtani, mindennel együtt 80 kiló a súlya. Most egy hatalmas mackó ül benne, jól mutat.

Juhász Attilának, bár a műanyag katonák voltak a kedvencei, de van egy játék, ami annál is közelebb áll a szívéhez.

– Az egyértelmű favorit számomra a távirányítós Wartburg – mondja Attila. – Oka nincs. Még fel is tuningoltuk. Egy barátom mondta, ha az elemhez hozzákötünk még egy lapos elemet, akkor megnő a teljesítménye. Az apukák összekötötték, odaforrasztották egymáshoz a két elemet és tényleg sokkal gyorsabban ment a gép, a motor bírta.

A terv az, hogy a most 100 négyzetméteren lévő játékmúzeum a teljes emeletet elfoglalja.

– Addig is van még dolgom, mert nemrégiben hozzákezdtem a régi horgásztárgyak gyűjtéséhez. Általában ilyenkor az történik, jönnek a látogatók, megnézik, aztán mondják, ilyenem nekem is van, nem használom, elhoznám. Így kaptam három láda orsót nemrégiben, azokat kell még megpucolgatnom, reparálnom, hogy kikerülhessenek a vitrinekbe.

– BG –