Újra együtt ünnepel sok-sok Szentandrás

Hernádszentandrás – Hernádszentandrás ad otthont a XXII. Szentandrások Találkozójának május 11–12-én.

Az ország hat, Szentandrás nevű települése – Békésszent­andrás, Jászszentandrás, Rábaszentandrás, Tornaszent­andrás, Nemesszentandrás, valamint Hernádszentandrás – hagyományteremtő céllal 1996-ban szervezte meg először a találkozót Jászszentandráson. Ezt követően minden évben más-más Szentandrás látta vendégül testvértelepüléseit.

2006-ra elkészült a hat Szentandrás közös zászlója, 2012-re pedig a Szentandrások címere is. Ugyanebben az évben Hernádszentandráson felavatták a „Szentandrások a Kárpát-medencében” nevű emlékművet, mely egy hét méter magas tölgyfa oszlopon – a határon túli településekkel összesen – tizennégy Szentandrást külön táblán láttat, elhelyezkedésük irányába fordítva, a Hernádszentandrástól való távolságának feltüntetésével.

Az idei találkozó Steve Taylor – Szabó pánsípművész pénteki koncertjével kezdődött, szombaton pedig változatos programokkal folytatódik.

– TÁ –