Újra Benczéssel a DVTK

Akt.:
Újra Benczéssel a DVTK
Egy fő kivételével lecserélődött az edzői team, csütörtökről péntekre a Diósgyőri VTK-nál, szombaton pedig az első edzőmeccsre is sorra kerül. 

Ugyanis előbbi napon még Szentes Lázár szakmai igazgató vezényelte a munkát, akinek Borbély Péter utánpótlás szakágvezető és Kriston István az U14-es csapat edzője segített. Pénteken viszont már nem volt szükség rájuk ugyanis megérkezett szabadságáról Benczés Miklós edző és Vitelki Zoltán pályaedző, így összeállt a régi hármas, Veréb György kapusedző visszakapta régi kollégáit. 

A csütörtöki és a pénteki napon három olyan labdarúgó vett részt a tréningeken, akik a következő évadra még nincs érvényes szerződésük, róluk szólva Dudás Hunor a következőket mondta el: ,,Savo Rakoviccal az elvi egyezség gyakorlatilag megtörtént, George Menougong szerződésének meghosszabbítására opciónk van, ami lehívhatnánk, de ennek ellenére leültünk tárgyalni a játékossal, hogy pontosan tudjuk mindketten mik az elvárásaink egymással szemben, míg Faggyas Milánnal sajnos csak a jövő héten fogok tudni találkozni.” 

A DVTK szombaton megkezdi az edzőmeccseinek sorát: 18 órától a szlovák II. osztály tavalyi ezüstérmesét a rimaszombatiakat látják vendégül Diósgyőrben

DVTK edzőmeccsek

Június 25. (szombat), 18.00: DVTK – MSK Rimvaska Sobota (szlovák II. o.)
Július 1. (péntek), 18.00: SC ESV Parndorf (osztrák III. o.) – DVTK (Parndorfban)
Július 2. (szombat), 17.20: SV Oberwart (osztrák, III. o.) – DVTK (Király Kupa, 2×30 perc, Szombathelyen)
Július 2. (szombat), 18.40 vagy 20.00: Szombathelyi Haladás/Znojmo – DVTK (Király Kupa helyosztó, 2×30 perc, Szombathelyen)
Július 5. (kedd), 18.00: TSV Hartberg (osztrák II. o.) – DVTK (Hartbergben)Július 9. (szombat), 19.00: DVTK – 1. FC Tatran Presov (szlovák I. o.)








hirdet�s