Újpest vs. Mezőkövesd – Mindenből egy a századik összecsapáson

Szalai A. szerezte a vendégek pontot érő gólját
Szalai A. szerezte a vendégek pontot érő gólját - © Fotó: TB
Mezőkövesd – Úgy tűnt, hogy 3 pontot szerez a Mezőkövesd Zsóry FC, de végül „csak” döntetlent ért el.

Az NB I-es labdarúgó bajnokság 5. fordulójában szombaton megrendezett Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC bajnoki jubileumot hozott a vendégek számára. A fürdővárosiak századik élvonalbeli találkozójukat vívták, ez alkalomból pedig egyedi (később árverezésre szánt) mezt öltöttek magukra. Összeállításuk ezúttal is tartogatott jó néhány meglepetést, de Kuttor Attilától már megszoktuk, hogy mesterien keveri a kártyáit. A védelem tengelyébe Silyét állította, középről a jobb oldalra tette Pillárt, a Budapest Honvéd ellen gyengélkedett Kosztát pedig kihagyta a kezdőcsapatból, és Vajdát jelölte helyette.

Álomszerűen

A kezdés után Vadnai kötött csomót az újpesti védők lábára, de mire lövéshez jutott, elfogyott az ereje. Aztán az utánpótlás-válogatott Szalai A. sokadszor bizonyította be, hogy szükség esetén akár támadóként lehet rá számítani, most is kiváló végrehajtónak bizonyult és a 4. percben szerzett vezető gólja arra hatalmazta fel a borsodiakat, hogy széppé tegyék a pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnő ünnepüket. Higgadtan adogattak Szelesék, akik fölényt harcoltak ki a középpályán, a lila-fehérek pedig azt sem tudták, hogy hol vannak. Céltalanul szaladgáltak, csatáraik pedig kivonták magukat a forgalomból. Az újpestiek első, valamire való lehetőségét Novothny hozta össze, az egykori diósgyőri 12 méteres célzása azonban a védőket érintve pattant szögletre. A kapusok biztos kézzel ölelték mellre a beadásokat, majd egyszerre három fővárosi került a gyepre, Pauljevic és Burekovic például azért, mert egymást „bántották”, nagy igyekezetükben a labda helyett magukba fejeltek. Mivel az újpesti „műrohamokban” nem volt átütőerő, már mindenki az első félidőt végét jelző sípszót várta, amikor különös események történtek. A korábban már besárgult Szeles nem vigyázott magára: ütemet vesztve Diallo felé talpalt, mozdulata kétségtelenül csúnya és veszélyes volt, de nem rúgott bele a középpályásba, aki önmagát védte és felugrott. Pintért mindez nem hatotta meg, Szelesnek három percen belül másodszorra is felmutatta a sárga kártyát, így elővette a pirosat. A vendégek védekező játékosa elégedetlenkedett, túlzottnak tartotta az ítéletet és így tett Kuttor Attila vezetőedző is, aki nemtetszését kiselőadással fejezte ki. A játékvezető pedig odafutott hozzá és a lelátóra száműzte.

Érdemtelen egyenlítés

A folytatásra tíz emberrel jött ki a Mezőkövesd, az újpesti szakvezető pedig elől változtatott: Novothny mellé beküldte a túlsúlyos, de általában a faltörő kosként ismert Tischlert, ezzel a húzásával azonban – mint később kiderült – semmit nem ért el. A budapesti alakulat játékosait zavarta a labda, képtelenek voltak valamire való akciót vezetni. A szívósan küzdő és sokat mozgó sárga-kékek kontrollálták a játékot: megszállták saját térfelüket, játszi könnyedséggel verték vissza az Újpest szárnyaszegett próbálkozásait, emberhátrányban viszont csak ritkán mentek előre. A legcsekélyebb fantázia nélkül futballozó hazaiakkal szemben a vendégek egy kontrából majdnem begyűjtötték második góljukat.

Ez nem jött össze, ennek ellenére könnyen őrizték előnyüket és már a zsebükben érezték a bravúrt jelentő 3 pontot. Végül a lila-fehérek érdemtelenül ugyan, de ­összehozták egyenlítő találatukat, mely után Dombó, mérgében nagyot rúgott a hálóban lévő labdába, és indulatában minden benne volt. A ráadásban Koszta és Mevoungou is gyepre lépett, de a cserékkel csak az időt húzták a vendégek. A szervezetten futballozó, helyenként ügyesen adogató és a második félidőben az emberhátrányát teljesen eltüntető Mezőkövesd Zsóry FC ezen az emlékezetes mérkőzésen nem egy pontot szerzett, hanem kettőt veszített, a budapestiek pedig csupán annak örül­hettek, hogy az égiek segítségével nem lettek vesztesek.

Ezen az összecsapáson mindenből egy jutott a „matyóknak”, akik a döntetlen ellenére kissé szomorúan bandukoltak az öltözőbe, idegesítették őket az utolsó percek történései.

Kolodzey Tamás


Jegyzőkönyv

Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-1)

Budapest, 1500 néző. V.: Pintér (Georgiou, Király K.).

Újpest FC: Pajovic (5) – Pauljevic (4), Bojovic (5), Litauszki (5), Balázs B. (4) – Sankovic (5), Diallo (5) – Nwobodo (5), Zsótér (5), Burekovic (4) – Novothny (4). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó (5) – Pillár (5), Silye (6), Szalai A. (6), Vadnai (5) – Cseri (5), Szeles (5-2= 3), Meskhi (5), Tóth B. (6) – Drazic (5), Vajda (5). Vezetőedző: Kuttor Attila.

Csere: Balázs B. helyett Tischler (4) a 46., Sankovic helyett Beridze (-) a 68., Diallo helyett Onovo (-) a 68., Tóth B. helyett Katanec (-) a 85., Drazic helyett Koszta (-) a 90., Cseri helyett Mevoungou (-) a 93. percben.

Sárga lap: Szeles a 44. percben.

Kiállítva: Szeles a 45+1. percben.

Gólszerző: Szalai A. (0-1) a 4., Zsótér (1-1) a 89. percben.


Nebojsa Vignjevic: – Már az első három percben látszott, hogy nem harcolunk eléggé, nem akarunk rohanni, és ezt a vendégegyüttes hamar kihasználta. Csalódott vagyok a játékosok hozzáállása miatt. Az én hibám, hogy nem vettem előbb észre, hogy pár labdarúgóm fejében nincs minden rendben. A találkozó végén ugyan még volt lehetőségünk arra, hogy miénk legyen a győzelem, ugyanakkor a mezőkövesdiek is eldönthették volna a javukra a meccset. Összességében elégedetlen vagyok a megszerzett 1 ponttal, mert ezt nem érdemeltük meg.

Tóth László, szakmai igazgató (aki az első félidő végén, a kispadról elküldött Kuttor Attila helyett nyilatkozott): – Gratulálok a csapatnak. Amit elterveztünk azt megvalósítottuk, az első félidőben mindenben az Újpest fölé nőttünk. Sajnos, a játékvezető az első játékrész utolsó percében az egyik kulcsemberünket túlzott szigorral kiállította, majd az edzőnket is elküldte a kispadról. A második félidőben így nem játszhattuk már a saját játékunkat. Furcsa érzés, hogy Újpesten most szomorkodnunk kell az egy megszerzett pont miatt, ugyanis ez a meccs a miénk volt.


Percek, események

4. perc: Tóth B. végzett el szabadrúgást, majd Cseri ívelte be a labdát a jobb oldalról az ötös környékére. A labda átszállt a belsők feje fölött. Pauljevic ­könnyűszerrel menthetett volna, de a játékszer a haját súrolva Szalai A. elé került. Az előretöréseiről ismert védő pedig 3 méterről úgy fejelt a kapu jobb oldalába, hogy a labda Pajovicot is érintette, 0-1.

45+1. perc: Szeles a hazaiak térfelén Diallo felé talpalt, és bár ellenfele lábát nem találta el, a játékvezető a mozdulatért sárga lapot adott. Mivel a középpályásnak ez volt a második ilyen színű figyelmeztetése, a piros lap is előkerült, 10 főre fogyatkozott a Mezőkövesd.

89. perc: A csereként beállt Beridze cselezgetett a mezőkövesdi tizenhatos és az ötös között. Mivel a tömörülő védők között nem tudott lőni, balról visszagurított Zsótérhez, aki átvette a labdát, majd 10 méterről laposan a kapu közepébe helyezett, 1-1.