Újpest vs. Mezőkövesd – A százat illik megünnepelni

Akt.:
Kosztáék az Újpest vendégeként vizitálnak
Kosztáék az Újpest vendégeként vizitálnak - © Fotó: Bán Bence
Mezőkövesd – Szombat este az Újpest FC vendégeként a Megyeri úton küzd a pontokért a Mezőkövesd Zsóry FC csapata.

Az NB I 5. fordulója keretében 19 óra 30 perckor kezdődő találkozó mérföldkő a vendégek számára, a fürdővárosiak ugyanis századszor lépnek pályára a legmagasabb osztályban.

Egy hiba döntött

Az előző fordulóban hazai környezetben 1-0-s vereséget szenvedtek a borsodiak, akiket a Budapest Honvéd győzött le. Kuttor Attila vezetőedzőtől először azt kérdeztük, hogy milyen tanulságokat vontak le a sikertelenségből, mire ezt a választ kaptuk:

– Arra jutottunk, hogy nem érdemeltünk vereséget – felelte a szakember. – Jól futballoztunk a volt bajnokcsapat ellen, de egy hiba megpecsételte a sorsunkat. Ugyan mindent megtettünk az egyenlítés vagy a fordítás érdekében, adódtak is komoly gólszerzési lehetőségeink. Az 55-45 százalékos labdabirtoklási arány szintén pozitív dolog, viszont a kapu előtti határozatlanság okozta a vesztünket.

Ön szerint hányadik helyen végez a Mezőkövesd Zsóry FC a 2018/2019-es idény őszi szezonjában?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

A trénernek ezután megemlítettük a jubileumot, meg azt, hogy ilyenkor illik valami széppel előrukkolni…

– Szóval a századik – folytatta a kövesdiek mestere. – A klub számára emlékezetes állomás, hiszen eddig el is kellett jutni. Mégis maradjunk annyiban, hogy száz és kész, ha csak emiatt tennénk oda magunkat, akkor rossz úton járnánk. Minden mérkőzésen maximális motiváltsággal kell pályára lépni, nincs különbség a meccsek és a csapatok, a számok és a feladatok között.

Esélyes az Újpest

A vendégek szempontjából jó előjel, hogy legutóbb diadalmaskodtak Újpesten, pedig akkor is a lila-fehérek voltak a favoritok, de az itthoni labdarúgás azért szép, mert az NB I-ben senki ellen nem lehet biztosra menni.

– A múltból nem lehet megélni és tendenciákra következtetni – jelentette ki Kuttor Attila. – Egyértelműen a hazaiak az esélyesek, a nemzetközi kupában is edződtek, a külföldi fellépés új ingereket adott nekik, ezek pedig felszabadulhatnak. Otthoni pályán nekik áll a zászló, de a labda gömbölyű alapon mi ilyen kellékekkel nem foglalkozunk. Mondhatom azt is, hogy a századikon a legjobbunkat kell nyújtanunk, és akkor jók lehetünk.

A szakvezetőt végül szembesítettük a már említett múltkori szárnyaszegett támadójátékukkal és megpróbáltuk „kivenni” belőle, hogy ennek elől lesznek-e következményei, de nem jutottunk semmire.

– Az összeállítást illetően majd meglátjuk, hogy mi lesz a legjobb megoldás – jegyezte meg a vezetőedző. – Az építkezés önmagában kevés, miként egy jó indítás vagy forintos átadás is, ha az i-betűre nem tudjuk feltenni a pontot. A Honvéd ellen odakerültünk, de a befejezésekkel adósak maradtunk, ha Újpesten fordul a kocka, akkor az eredmény sem marad el.

A vendégeknél csak a térdszalagszakadása miatt műtött Iszlai van a maródiak listáján, a többiek rendelkezésre állnak.


A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Dombó – Farkas D., Hudák, Katanec, Szalai A. – Szeles, Tóth B. – Cseri, Koszta, Vadnai – Drazic.

Kolodzey Tamás


Elárverezhetik

Ezúttal játssza századik NB I-es mérkőzését a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgó­csapata.

– Az alkalomból egyedi mezt készítettünk – mondta Siroki Krisztián, a sárga-­kékek technikai vezetője. – Szerelésünk szinte teljesen ugyanolyan, mint az első találkozónkon viselt trikónk. Rajta lesz a 100-as szám, továbbá a 2013-as és a mostani meccs dátuma.

A játékosok kizárólag most viselik a különleges mezeket, amelyeket a klub elképzelései szerint elárvereznek, a bevételt pedig várhatóan jótékony célra fordítják.


Mezőkövesd Zsóry FC
Mezőkövesd - A Budapest Honvéd 1-0-s győzelmet aratott a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában, így továbbra is százszázalékos. A mostani találkozó előtt a hazai együttes is veretlen volt, igaz, eggyel kevesebb meccset játszott, mivel múlt héten elhalasztották a c...

Kuttor Attila (az előtérben) bízik az újabb jó eredményben
Mezőkövesd - Vasárnap hazai környezetben lép pályára a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapata. A fürdővárosiak az élvonal 4. fordulója keretében holnap 19 órától a Budapest Honvéd együttesét látják vendégül. Az előző körben a fővárosiak megszerezték harmadik sikerüket, így 9 ponttal a táb...