Újpest vs. DVTK – Mintha nem csupán a három bajnoki pont lenne a tét

Akt.:
Már nagyon kellene a siker a DVTK-nak
Már nagyon kellene a siker a DVTK-nak - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Az Újpest vendége lesz szombaton a bajnokságban a DVTK élvonalbeli labdarúgó­csapata. A mérkőzésről élőben tudósítunk a Borsod Online-on.

A labdarúgó NB I 18. fordulójában szombaton 14.30-kor Újpest FC – Diósgyőri VTK meccset rendeznek. A vendégeknek nagyon kellene a győzelem, de az elmúlt fordulók eredményei alapján a házigazdák a találkozó esélyesei.

– Tudjuk azt, hogy az Újpest modern focit játszó csapat, képzett emberekkel, általában próbálnak dominálni a meccseken, de Felcsúton is megmutatkozott, hogy vannak hibapontjaik, amelyeket ki lehet használni. A két bajnoki közötti rövid idő ellenére is megpróbáltunk felkészülni, hogy jól menjen a játék – mondta Bekő Balázs, a DVTK csapatának vezetőedzője, majd így folytatta: – Bármilyen furcsán is hangzik: jókedvű vagyok, jól érzem magam a bőrömben, a játékosokba is ezt plántálom, és azt, hogy olyan teljesítményt nyújtottunk az elmúlt meccseken, amiből lehet meríteni, ami előremutató. Persze a gólok hiányoztak, ez egy dolog, ezzel nehéz mit kezdeni, de hiszek benne, hogy át tud fordulni a tendencia, és akár lehet ez a meccs az, amelyiken berúgjuk a helyzeteinket és nyerünk.


Ön szerint mi lesz az Újpest - DVTK mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...

A negyedikkel

A két csapat fordított párosításban lejátszott meccsét a Diósgyőr nyerte, jobb hajrájával, hátrányból fordítva. Arra a kérdésre, hogy megnézték-e azt a mérkőzést, Bekő Balázs azt válaszolta, hogy az újabb összecsapásig sort kerítenek erre, mert tervbe van véve. Természetesen a szerdai, MTK elleni hazai bajnoki (1-1) is szóba került, amikor az volt a felvetés, hogy ha sikerülne a kék-fehérek elleni második félidei játékot megismételni, az mire lenne elég most.

– Az MTK elleni második félidő bárki ellen elég kell hogy legyen, hiszen egy ilyen agresszív ellenfelet ki sem engedtünk a térfeléről, helyzeteket is kidolgoztunk, sokat tudtunk mögéjük menni, ez bárki ellen elég lenne ma Magyarországon. A meccsek bizonyítják, hogy az egész bajnokságban nincsenek nagy különbségek. Játszottunk a másodikkal, a harmadikkal, most a negyedikkel, de nem kell kétsége esni, ebben a bajnokságban ilyen meccsek vannak. Amikor a 16 csapatosban a második játszott a kilencedikkel, akkor volt különbség, most nem nagyon van – fogalmazott a diósgyőri szakvezető, majd arra a felvetésre, hogy az Újpest más stílusú csapat, mint a legutóbbi ellenfelek, így válaszolt: – Az Újpest teljesen más, mint az MTK és a Paks. Előző ellenfeleink masszívabb csapatok, stabil játékra álltak át, munkás emberekben gondolkodnak, de az Újpest teljesen más. Hasonló elvárások vannak, mint nálunk, futballozni kell, előre kell játszani, előre kell védekezni, egy Újpest nem állhat be bekkelni. A játékosállományuk miatt nem is játszhatnak mást. Lehet nehezebb is lesz a helyzetünk, ha nem tudunk dominálni, úgyhogy sok múlik ezen.

Bekő Balázs azt is elmondta, hogy nem szabad más taktikát választaniuk, eltérni az eddigiektől, felvetve azt is: „álljunk be busszal a kapu elé, és valaki rúg egy öngólt, és nyerünk, az előrevisz minket? Az mutatna valamit?” Majd így folytatta: „Fel kell vállalni a ki-ki meccset, bele kell állni, kitenni az összes energiánkat, aztán legyen, aminek lennie kell, de ebből az egy meccsből ki kell hozni a maximumot”.

– Berecz Csaba- 


Ön szerint hanyadik helyen végez a Diósgyőri VTK az NB I 2015/2016-os idényében?

Eredmények megtekintése

Loading ... Loading ...


A 18. forduló programja:

szombat:

  • Újpest FC-Diósgyőri VTK 14.30, v.: Pintér
  • Szombathelyi-Swietlesky Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 15.30, v.: Németh Á.
  • Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 15.30, v.: Karakó
  • Paksi FC-Ferencváros 15.30, v.: Szabó Zs.
  • MTK Budapest-Vasas, Illovszky Stadion 15.30, v.: Kassai
  • DVSC-TEVA – Videoton FC 18.30, v.: Vad II

Az NB I állása

1. Ferencváros 17 15 1 1 36- 7 46 pont

2. Paksi FC 17 8 6 3 24-13 30

3. MTK Budapest 17 7 5 5 21-16 26

4. Újpest FC 17 6 7 4 24-18 25

5. DVSC-TEVA 17 6 7 4 24-19 25

6. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 17 6 7 4 14-17 25

7. Videoton FC 17 8 – 9 19-18 24

8. Budapest Honvéd 17 5 6 6 20-22 21

9. Diósgyőri VTK 17 4 5 8 17-28 17

10. Puskás Akadémia 17 3 7 7 22-26 16

11. Vasas 17 4 1 12 16-28 13

12. Békéscsaba 1912 Előre 17 3 2 12 16-41 11


Labdarúgó NB I – Az első a második ellen

Budapest – Az éllovas Ferencváros paksi vendégjátéka ígérkezik a legérdekesebb találkozónak a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 18. fordulójában. tovább »

DVTK: Elek Ákos a csapattal

Miskolc – A magyar labdarúgó-válogatott középpályása, Elek Ákos, aki jelenleg a kínai Changchun Yatai játékosa, is jelen volt a DVTK szerdai bajnokiján, az MTK elleni 1-1-re végződött meccsen, és a csapattal együtt részt vett a meccset követő közös vacsorán is. tovább »

DVTK: Egyelőre nem téma, hogy mi lesz, ha nem nyernek Újpesten

Miskolc – Az Újpest ellen már csak a győzelem jelentheti a terv esetleges teljesülését. tovább »









hirdetés