Újjávarázsolták az újhelyi szlovák iskolát

Dr. Hörcsik Richárd az avatón
Dr. Hörcsik Richárd az avatón - © Fotó: Bánhegyi Gábor
Sátoraljaújhely – 380 millió forintos beruházásból újították fel az épületet.

Az épületek is korosodnak, és ahogy múlik az idő, egyre inkább megérhetnek a felújításra. Így járt a sátoraljaújhelyi Magyar-Szlovák Két Tanítási nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola is, amely ugyan az 1980-as évek elején épült, tehát a maga 34 évével viszonylag fiatalnak volna mondható, de az elemek kétszer is próbára tették.

Megújult épület

Először 2007-ben egy szélvihar tépázta meg az iskola épületét, majd 2010-ben a nyár eleji árvízben az intézmény mellett folyó Ronyva a medréből kilépve hívatlan látogatást tett.

Kuczik Júlia, az iskola igazgatója elmondta, egy hároméves folyamatos felújítási folyamatnak köszönhetően újra teljesen élhetővé vált az intézmény, amely nem jöhetett volna létre a határon átnyúló összefogás nélkül.

Az iskola épületének Sátor­aljaújhely önkormányzata a fenntartója, de már nyolc éve az Országos Szlovák Önkormányzat a fenntartója és üzemeltetője. Dr. Hörcsik Richárd, a térség ország­gyűlési képviselője a péntek délelőtti avatón elmondta, a történet nem Budapesten, nem is Pozsonyban, hanem a Sátor­aljaújhelyhez közeli hegyközben, egészen pontosan Pálházán kezdődött néhány évvel ezelőtt, ahol a magyar és a szlovák kulturális miniszter találkozott egymással és egyebek mellett az újhelyi épület felújításáról is döntöttek.

Fülöp Attila helyettes államtitkár elmondta, a 380 millió forintos beruházás döntő részét, közel 300 millió forintot vállalt magára a magyar szakminisztérium, hiszen úgy ítélték meg, a nemzetiségi oktatásnak fontos szerepe van, különösen a határ menti régiókban.

ÉM-BG