Újak nem jöttek, ketten távoztak az Aluinvent-DVTK U23-ból

Bachra (a labdával) az első csapatnál számítanak
Bachra (a labdával) az első csapatnál számítanak - © Fotó: Ádám János
Miskolc – 11 fős kerettel, irányító nélkül kezdi az évadot az NB I/B-s diósgyőri női kosárlabdacsapat.

A női kosárlabda NB I/B-ben ezen a hét végén indulnak a küzdelmek. Egy csapat képviseli a megyét ebben a sorozatban, az Aluinvent-DVTK U23 együttese, akik a Piros csoport keretében, vasárnap 13.00-tól a Szolnoki MÁV SE vendégei lesznek. Az élvonalbeli diósgyőri gárdát működtető sportszervezet az idén is azért nevezett csapatot a másodosztály küzdelmeire, hogy 23 év alatti sportolóinak játéklehetőséget biztosítson. A fiatalok – csakúgy, mint az előző évadban – a felnőtt együttes mellett pályaedzői teendőket ellátó Ambrus Erzsébet irányításával készülnek, illetve játsszák bajnokijaikat az NB I/B-ben. Hogy milyen céllal, és kik szerepelnek itt? – erről Ambrus Erzsébet a következőket mondta: – Az idei NB I/B küzdelmiben 27 csapat vesz részt, és jó kis bajnokságra van kilátás. Fontos, hogy azok a játékosok akik nem kerülnek be a DVTK nagy csapatába, azok is tudják folytatni a kosárlabdát és meg tudják mutatni mire képesek egy jó bajnokságban, jó feltételek mellett. Ami pedig a keretünket illeti: új játékosunk nincs, ketten távoztak, Kalocsai Dorina Pécsen folytatja, Vukicevic Andjela pedig miután felvételt nyert a Miskolci Egyetemre, úgy döntött, hogy a tanulmányaira kíván koncentrálni, és csak az egyetemi csapatban játszik. Kundráth Kiara, Papp Szonja, Bakos Eszter, Vasas Orsolya, Kovács Luca, Eperjesi Nóra, Zakár Adrienn, Schmidt Gréta, Arad Zsófia, Sikora Emőke és Vörösházi Jázmin alkotja a 11 fős keretünket, de közülük az utóbbi négy játékos nincs százszázalékos állapotban. Schmidt betegséggel küszködik, Sikora részleges talpszalagszakadással, Vörösházi a vádlijának sérülése miatt két hete nem tud rendesen edzeni, míg Arad hosszabb kihagyása után visszatérőben van. Elvileg, az életkora alapján szóba jöhetne még Bach Boglárka, Aldazabal Laura a felnőtt keret tagjaként, de mivel az első csapatnál is szűkös a létszám, ők ketten aligha fognak tudni nálunk játszani. A 16 éves Kiss Angelika, aki szintén a felnőtt keret tagja, pedig azért nem jöhet szóba, mert vele kapcsolatban az a döntés született, hogy a nagy csapat mellett a saját korosztályában, a juniorban szerepeljen.

Mit vár?

És, hogy mit vár az edző a vasárnapi első fellépéstől?

– Sajnos, vannak szerkezeti problémáink: nincs irányítónk, ezt lesz a legnehezebb megoldani, mert az, hogy klasszikus centerrel sem rendelkezünk, nem lesz újdonság a tavalyi évadhoz képest – felelte Ambrus Erzsébet, az Aluinvent-DVTK U23 edzője. – Emiatt a csapatjátékban elsősorban a védekezésre kell fektessük a hangsúlyt, és ebből lehet majd építeni a támadásokat. Ami az első fellépésünket illeti: a szezont Szolnokon szoktuk kezdeni, és az előző években sikerült itt nyernünk, most is ezen leszünk, minden nehézségünk ellenére.

– ÉM-BCS –








hirdet�s