Újabb meccsét hozta a Vegyész RC

Újabb meccsét hozta a Vegyész RC
Újabb meccsét hozta a Vegyész RC - © Fotó: ÉM-archív
Kazincbarcika – Idegenben lépett pályára péntek este a Vegyész RC Kazincbarcika csapata.

A férfi röplabda NB I-ben a 3. fordulóból elhalasztott meccsét pótolta be pénteken idegenben a barcikai alakulat. Hazai pont után Milev kiszerválta a zöldeket (1-5), időkérésre kényszerítve a Pénzügyőrt. Jót is tett ez a hazaiaknak, de csak 3 pont erejéig. Rása leütése, majd nyitásai jelentettek felzárkózást, egy remek hazai blokk pedig már egyenlítést ért (9-9). Egymás mellett haladtak a csapatok, a pályaválasztó jól blokkolt, a Vegyész többet rontott a megszokottnál (15-16). Szabó nyitásai ültek (16-20) és innen már nem volt megállás, Mészáros hatalmas leütése fejezte be az első játékrészt.

Már nem adták ki

Egy pont itt, egy ott – így haladtak a felek a második játékrész elején (6-6), mígnem Szabó és Mészáros bombái már hárompontos vendégelőnyt jelentettek (6-9). Időt kért a fővárosi mester, hiába. Az alacsony terem egyszer-egyszer „játszott”, fogadásnál vagy blokkolásnál landolt a labda a plafonon (11-15). Pár vendégnyitás a hálóban kötött ki, de nagyobb ütőerő a Barcikánál volt, ami pontokban is megmutatkozott (14-19). Rontott ütésekkel és nyitásfogadással jöttek fel a hazaiak (18-20), időt is kért a Vegyész. Ezután viszont növelték az előnyt, és már nem adták ki ezt a játszmát sem a kezükből.

Demoralizálták

Páez-nyitáspontokkal kezdődött a harmadik szett, majd Milev is ebből a műfajból szerzett pontokat (2-6). Szabó szervái és ütései is „ültek” (3-9), s ha már az ütések: Mészárosnak ezek ekkor nem sikerültek, de a nyitásbombákkal demoralizálta a vendéglátókat (5-15). Két Rása ütés volt a gyógyír a hazaiaktól és a blokk sem mindig állt össze a Vegyésznél (12-20). Szalai ütése élesztette a Pénzügyőr-reményeket (17-23), ám Kozsla szervája véget vetett a találkozónak. Vasárnap, 17.30-tól, hazai környezetben a MAFC-BME ellen lépnek pályára a barcikaiak.

ÉM-TZ


Jegyzőkönyv

Pénzügyőr SE – Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (-19, -19, -17)

Budapest, 80 néző. V.: Mezőffy, dr. Árpás.

Pénzügyőr: Török, Jánossy, Kovács S., Szalai, Kiss D., Rása. Csere: Moonogian (liberó), Galló, Rozgonyi, Takács G., Kecskeméti. Vezetőedző: Weczera Csaba.

Vegyész RC: Páez, Milev, Banai, Szabó D., Mészáros, Juhász. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Gebhardt N., Toronyai, Kozsla. Vezetőedző: Daniel Oravec.

Weczera Csaba: – Esélyeshez méltóan játszott a Vegyész, szanaszét szerváltak minket. A nyitásfogadásainkkal sok gond volt, megérdemelten nyertek a vendégek.

Daniel Oravec: – Fő célunk a nyitásfogadás és a nyitások gyakorlása volt. Nem igazán azt kaptam, amit vártam, mert többet kell hozni ahhoz, hogy biztosan nyerjük a meccseket. Gratulálok a Pénzügyőrnek, nemes ellenfelek voltak.