Újabb Irán elleni szankciókat hagyott jóvá Obama elnök

Washington, 2012. október 9., kedd (MTI) – Barack Obama amerikai elnök újabb utasítást írt alá, amelyben elrendeli az Irán elleni szankciók újabb körének végrehajtását – közölte kedden a Fehér Ház.

A szankciók célja az iráni nukleáris fegyverkezési program megakadályozása.

A rendeletben az elnök jóváhagyta a kongresszus által augusztusban elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtási kereteit, és kiterjesztette az Irán elleni szankciókat azokra a cégekre, amelyek az iszlám köztársasággal vegyesvállalatokat hoznak létre a bányászat és az olajipar területén.

Az Irán elleni szankciók augusztusi elfogadása azon ritka kivételek közé tartozott, amikor a két nagy párt képviselői egyetértésben szavaztak. Az akkor elhatározott intézkedések az energiaipart, a hajógyártást és a pénzügyi szektort érintik, s büntetést irányoznak elő minden cégnek, amely bármilyen formában segíti az iráni uránkitermelést, vagy olajszállító tartályhajókat bocsát a perzsa állam rendelkezésére.

A kedden aláírt rendelet értelmében Barack Obama egyes elnöki jogköröket a külügy- és a pénzügyminiszterre ruházott át.

– MTI – 








hirdet�s