Sátoraljaújhely – Öt milliárd forint fejlesztés keretében 110 ezer Tisza és Bodrog mentén élő árvízi biztonsága érhető el 2014-ra, amikorra – a tervek szerint – megépül a Taktaköz-felső és Sátoraljaújhely déli városrészének védelmét is biztosító ronyvazugi Bodrog jobb parti árvízvédelmi rendszer – tudtuk meg Csont Csabától, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) védelemvezető-helyettesétől.
A projektek most befejeződő első szakaszát követően az Európai Unió által biztosított pályázati pénzből kezdődhet meg a két védelmi rendszer kivitelezése.
<< vissza a BOON főoldalára