Új vezérigazgató a Lapcom Zrt. élén

Budapest – Kovács Tibor a Lapcom Zrt. új vezérigazgatója – tudatta a cég kedden az MTI-vel.

Az októbertől kinevezett vezető két évtizedes felsővezetői tapasztalattal rendelkezik a médiában.

“Az általa irányított médiatermékeknél sikeresen vezették be az integrált tartalomelőállításra alapuló működést és üzleti modellt” – áll a közleményben.

Kovács Tibor öt éve a Lapcom felsővezetésének tagja, eddig HR és szervezetfejlesztési feladatokat, továbbá a jogi terület felügyeletét látta el.

“A médiapiaci ismeretei és a Lapcom működésének ismerete biztosíték arra, hogy a Lapcom továbbra is eredményesen folytassa tevékenységét” – közölték.

Andreas Merz vezérigazgató saját döntése alapján távozik a Lapcomtól és az üzleti élettől, családjával külföldre költözik.

A Lapcom honlapja szerint a zrt. lapkiadó üzletágához tartozik az országos Bors és a regionális Kisalföld, illetve Délmagyarország napilapok. A zrt. fizetős nyomtatott termékei naponta 160 ezer példányban kelnek el, és több mint 600 ezer olvasójuk van.

A kisalfold.hu, a delmagyar.hu és a borsonline.hu híroldalaknak együttesen naponta mintegy 170 ezer egyedi látogatója van – olvasható a Lapcom Zrt. honlapján.

– MTI –