Új Városháza: megkezdődött a költözés

Akt.:
Új Városháza: megkezdődött a költözés
Új Városháza: megkezdődött a költözés
Miskolc – A költözés napok óta folyamatos. Ahogy elkészülnek az új irodák, úgy költöznek be a kollégák – tudtuk meg Dobos Tímeától, Miskolc szóvivőjétől.

– A főépítészeti főosztály már félig-meddig elfoglalta az új helyét, ugyanakkor a stratégiai osztály is hamarosan költözik majd. – nyilatkozta az Észak-Magyarország érdeklődésére Dobos Tímea.

A költözködés több száz embert érint és ahogy a szóvivő fogalmazott, az információs táblák kihelyezése jár talán majd a legkevesebb tennivalókkal, viszont annál nagyobb összehangolt munkát igényelt az informatikai rendszer kiépítése és beüzemelése. Már az új helyen – az Avasi Kilátóval szemben – üzemel a porta, hiszen a “régi” bejárat le van zárva, ugyanis az jelenleg is építési terület.

Új Városháza: megkezdődött a költözés ©

Ősz elejére, nyár végére

Megtudtuk azt is, hogy a polgármester régi szobája újul meg, és a régi Díszterem is új “köntöst” kap – utóbbiból lesz a házasságkötő terem.

– A nyár közepére talán már mindenki – ideértve például a Petőfi utcán székelő adóosztályt is – az új helyén dolgozhat, és remélhetőleg a júniusi közgyűlés is már az új épületben kerül lebonyolításra. – tette hozzá Dobos Tímea szóvivő.

Összességében úgy számolnak az önkormányzatnál, hogy az ősz elejére, nyár végére megvalósulhat a teljes költözés.

ÉM-JLI








hirdetés




hirdet�s