Új polgármester Vágáshután

Vágáshuta – Csorba György Józsefnét választották a hegyközi település vezetőjének.

Időközi választást tartottak vasárnap Vágáshután, miután a korábbi testület feloszlatta magát.

Három jelölt közül lehetett új polgármestert választani, a két testületi posztra hatan jelentkeztek. A 157 regisztrált választóból 145 helyi polgár adta le a szavazatát. A szavazatok közül három érvénytelen volt, így összesen 142 voks bizonyult érvényesnek. A szavazatok megszámlálása után a következő végeredmény alakult ki: a független Csorba György Józsefné lett Vágáshuta új polgármestere 78 szavazattal, a szintén független jelölt Ignácz Miklósné 64 voksot kapott, a Munkáspárt színeiben indult Fülöp József István nem kapott szavazatot. Szilágyi Gábor, Vágáshuta jegyzője lapunknak elmondta, a kéttagú testületbe Ignácz László és Takács Péter András került be.

Majd ha jogerőre emelkedik

Megkerestük az új polgármestert, hogy megkérdezzük, milyen elképzelései vannak a település vezetésére. Csorba György Józsefné megköszönte az érdeklődést, de azt mondta, addig nem kíván nyilatkozni, amíg a választás eredménye jogerőre nem emelkedik.

– ÉM-BG –