Új otthonba költözettek a tiszaújvárosi idősegyesület

Tiszaújváros – Ünnepélyes keretek közt avatták fel a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete új székhelyét.

A több mint 700 idős városlakót tömörítő szervezet a városközpontban, a Kazinczy ház épületébe költözött át. “Voltak már alagsorban, emeleten, most itt a város szívében otthonra találtak. Végleges helyre, egy olyanra, amit maguk csinosítgathatnak, szépíthetnek, hiszen innen már nem kell továbbköltözniük – idézte Bráz György polgármestert a www.tiszaujvaros.hu. A város internetes honlapján megjelent tudósítás beszámolt róla, hogy az új épület kulcsát a város polgármestere Boros Józsefnek, a Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete elnökének adta át.

A szépkorúak már márciusban beköltözhettek, de még nem lakták be az új helyiséget. A bútorok és a berendezések a régiek, azok amelyeket örökölt az egyesület cégektől, intézményektől, de sok olyan berendezési tárgy is van az új székhelyen, amit otthonról hoztak el a nyugdíjasok, hogy szebbé, hangulatosabbá tegyék második otthonukat. Akadálymentes, rámpás feljáró vezet a bejárathoz, és az sem utolsó szempont, hogy nem kell kigyalogolni a város végére, ahol az elmúlt esztendőkben működött az egyesület. A költözésben maguk a nyugdíjasok is sokat segítettek. Kisebb átalakításokat is végeztek az épületen az elmúlt hetekben. Az átmeneti orvosi ügyeleti helyiség most szervezési iroda, a fogászati rendelőkből pedig gazdasági iroda és egy tágas klubterem lett.

A szakrendelő ideiglenes helyén

“Annak idején, amikor a szakrendelő visszaköltözött régi-új helyére, jött az ötlet, hogy mi lenne ha ezt az épületrészt mi, nyugdíjasok megkaphatnánk, hiszen frekventált helyen van, jól megközelíthető a mozgáskorlátozottak számára is – mondja Boros József. – A képviselő-testület pozitívan állt a kezdeményezésünkhöz és meghallgatásra talált a kérésünk. A Tiszaújváros Jövőjéért Alapítványtól 1 millió forint támogatást kaptunk, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Ebből a pénzből terveink szerint bútorokat, székeket, szekrényeket veszünk majd, hiszen amit áthoztunk magunkkal a régi épületből, már kiszolgálták az idejüket. Azt hiszem itt igazán otthonra találtunk, hiszen a város közepén vagyunk, nem kell kilométereket gyalogolni az időseknek, nem kell emeletet mászniuk, tágas, világos, szép a helyiség, és a belső zárt udvar adta lehetőségeket is ki fogjuk használni, hiszen itt már korábban is rendeztünk különböző ünnepségeket, bálokat, sőt még főzőversenyt is.”








hirdet�s