Új majomfajjal gyarapodott a Miskolci Állatkert

Akt.:
Új majomfajjal gyarapodott a Miskolci Állatkert
Új majomfajjal gyarapodott a Miskolci Állatkert - © Fotó: Veress Tamás | Miskolci Állatkert
Miskolc – A Miskolci Állatkert Trópusi-házába november közepén új lakók érkeztek: fehérajkú tamarinok. Ezt a majomfajt korábban még soha nem láthatta a vadaspark közönsége.

November közepén a lengyelországi Opole városának állatkertjéből érkezett a Miskolci Állatkertbe a három fehérajkú tamarin (Saguinus labiatus), amelyeket a látogatók a Trópusi-házban láthatnak. Ez a faj szerepel az európai törzskönyvi programban, így az állatok a törzskönyvvezető közreműködésével érkezhettek Miskolcra is. Mindhárman nőstények és testvérek, öt, hat, illetve hétévesek.

A tamarinok a Miskolci Állatkertben arany agutikkal élnek társbérletben. A két állatfaj nem zavarja egymást, hiszen míg a rágcsálók közé tartozó agutik a talajszinten mozognak, addig a tamarinok a fák ágai között járnak. Ez az életközösség a természetben is megfigyelhető, hiszen az agutik gyakran követik a majomcsapatokat, és az általuk lehullajtott gyümölcsöt elfogyasztják.

A fehérajkú tamarinok neve külső megjelenésükről is árulkodik, hiszen fekete arcszőrzetükön a szájuk körül feltűnő fehér színezetet viselnek. Másik magyar nevük a vöröshasú tamarin, hasoldaluk szőrzete ugyanis élénk narancsvörös színű. Dél-Amerika középső területein, Brazília, Bolívia és Peru erdeiben élnek. A karmosmajmok többségéhez hasonlóan kis családi csoportokban élnek, ahol a már felnőtt utódok segítik szüleiket a kölykök nevelésében, míg három-négyéves korukban el nem hagyják a szülői csoportot, hogy önálló családot alapítsanak. A fehérajkú tamarinok egyelőre nem veszélyeztetettek, de mint az Amazonas-medence más fajaira, így számukra is fenyegetést jelent az esőerdők fokozódó kiirtása.

– Veress Tamás, gyűjteményi vezető, Miskolci Állatkert és Kultúrpark –