Új lehetőség leendő informatikusoknak

A tájékoztatón a Bay Zoltán Intézetben
A tájékoztatón a Bay Zoltán Intézetben - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Duális képzés indul informatikusoknak a Miskolci Egyetemen.

Erről tartott tájékoztató napot múlt pénteken a Bay Zoltán Intézetben a Miskolci Egyetem és az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter a szeptemberben induló informatikai duális képzéssel kapcsolatban.

Megismerik a legkorszerűbbet

A duális képzés nem mást jelent, minthogy a hallgatók tanulmányi idejük majdnem a felét cégeknél töltik el azonnal gyakorlati tapasztalatokat szerezve. Ez idő alatt bért kapnak és megismerik a legkorszerűbb technológiákat.

A rendezvényen a résztvevők elmondták, hogy a képzéssel kapcsolatos részletes információkat a külön erre a célra életre hívott Informatikai Duális Képző Központ weboldalán, a www.idkk.hu címen találhatják meg az érdeklődők, ahol a jelentkezéshez szükséges információk és jelentkezési lap is elérhető. Fontos, hogy a jelentkezéseket április 30-ig várják a cégek! Emellett természetesen a Miskolci Egyetem és a képzésben részt vevő vállalatok weboldalait is érdemes figyelemmel kísérni, hiszen további rendezvényekről és részletekről itt is hasznos információk jelennek meg.

Az informatikai duális képzés belépője először is jelentkezés hagyományos módon a kiválasztott egyetemi szakra, majd az interneten beszerezhető információk alapján céget kell választani és a már említett április 30-ig beadni a jelentkezést a jelentkezes@idkk.hu-ra.

A Miskolci Egyetem több karának más szakain is indulnak duális képzések. Így a Gépészmérnöki és Informatikai Kar mellett az Anyagtudományi Karon valamint a Gazdaságtudományi Karon.

Az egyes karok weboldalán lehet tájékozódni a képzéssel, résztvevő vállaltokkal, jelentkezésekkel kapcsolatban. Emellett a Miskolci Egyetem több rendezvényt is tervez, azzal a céllal, hogy segítsen tájékozódni az új képzési formával kapcsolatban.

Előreláthatóan az alábbi rendezvényekre kerül majd sor:

  • Gazdaságtudományi Kar duális képzési nyílt nap – 2015.04.25. 10:00 órától, helyszíne: Miskolci Egyetem XXXVII. előadó (A/3 és A/4 épület között I. em.). Regisztráció és bővebb információ: www.facebook.com/MEGTK.
  • Gépész­mérnöki és Informatikai Kar – duális tájékoztató nap – 2015. 05. 19. – részletek a kar weboldalán fognak megjelenni.

ÉM



Sporthírek