Új katolikus óvoda épült Mátészalkán

A mátészalkai óvoda ünnepélyes avatóján és megáldásán az óvodások színvonalas műsort adtak
A mátészalkai óvoda ünnepélyes avatóján és megáldásán az óvodások színvonalas műsort adtak - © Fotó: Egyházmegye
Mátészalka – Kerékpárút, rollerpálya és focipálya is található az újonnan épült mátészalkai római katolikus óvodában.

Az idei tanévben immár a negyedik oktatás-nevelési épület átadási ünnepére hívta vendégeit a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, ezúttal Mátészalkára. A három vegyes életkorú csoportban 75 kisgyerek kezdte meg a 2018/2019-es nevelési évet – közölte az egyházmegye.

Tárkányiné Budai Éva visszaemlékezett a 6 hónappal ezelőtti alapkőletételre, majd örömét fejezte ki, hogy a Zsigmond László Ybl-díjas építész tervezte épület fél év alatt felépült. A csoportszobák többméteres belmagassága, a nagy üvegfelületeken keresztül beáramló fény, és a tágas belsők szokatlan egységet alkotnak.

Gyermekközpontú nevelés

Az épület impozáns megjelenésével, organikus stílusjegyeket magán hordozva a városközpont egyik látványossága lett.

Elhangzott: a nevelés magán viseli a hit és a tevékenységekben megvalósuló tanulás jegyeit. A mindennapi elcsendesedések, imapercek, változatos tevékenységek, a játéklehetőségek gazdag tárházát kínálják.

KM