Új eljárást rendeltek el a kovácsvágási emberölés ügyében

Akt.:
Új eljárást rendeltek el a kovácsvágási emberölés ügyében
© Illusztráció
Debrecen, 2015. április 13., hétfő (MTI) – Megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a kovácsvágási emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla hétfőn, és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket, amely a vádlottat korábban 18 év fegyházra ítélte – tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t.

Fórizs Ildikó közölte: az ítélőtábla Balla Lajos által vezetett tanácsa megszüntette Cs. T. vádlott előzetes letartóztatását, és – az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig – elrendelte házi őrizetét.

Az ítélőtábla szerint az elsőfokú eljárásban nem sikerült a tényállást teljes körűen feltárni, a genetikai szakértői vélemény szerint további számos kérdés merül fel az elkövetéssel kapcsolatban, és az sem kizárt, hogy több elkövetője van a bűncselekménynek.

Az új elsőfokú eljárást a Miskolci Törvényszék egy másik büntetőtanácsának kell lefolytatnia – határozott a tábla.

A Miskolci Törvényszék 2014 októberében a vádlottat emberölés és magánlaksértés miatt ítélte 18 év fegyházra. A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2011 januárjában a vádlott ittasan – és nem kizárható, hogy füves cigaretta hatása alatt is – bemászott a 81 éves özvegy K. D.-né kovácsvágási lakásába. Bántalmazta a nőt, az arcát ököllel ütötte, majd megragadta a nyakát, és nagy erővel úgy hátrafeszítette, hogy az asszony két nyakcsigolyája eltört.

Az idős nő a bántalmazás következtében mozgásképtelenné vált. Az elkövető kesztyűvel értékek után kutatva feldúlta a lakást, elvitt 250 ezer forintot, valamint három-négy üveg aszúbort, majd hazament és lefeküdt aludni.

A sértett a bántalmazás következtében az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelemmel járó súlyos sérüléseket szenvedett, és hosszú haláltusa után a helyszínen meghalt. Holttestét másnap a szociális gondozó találta meg, aki értesítette a rendőrséget.

– MTI –








hirdetés