Új dolgokra is koncentrálnak Bükkábrányban

Új dolgokra is koncentrálnak Bükkábrányban
© Fotó: Tóth Balázs
Bükkábrány – A szénre még egy darabig szükség lesz, de új irányokat céloznak meg a Mátrai Erőműnél.

Szeptember elején hagyományosan megtartotta bányásznapi ünnepségét a Mátrai Erőmű Zrt. Bükkábrányban. A bánya területén lévő emlékműnél megemlékeztek a bányász hősökről, a faluban pedig szórakoztató programokkal kapcsolódtak ki a helybéliek. Elismeréseket vehettek át a társaság dolgozói, a szakszervezetek tagjai.

Kiemelkedő teljesítmény

Mata Tibor bányaigazgató az év első nyolc hónapjáról elmondta, kiemelkedően sok szenet termeltek ki, hiszen az erőmű lignitszükségletének hatvan százalékát most Bükkábrány biztosítja. Ehhez az kellett, hogy jól dolgozzanak együtt a munkatársak, s több kiemelkedő egyéni teljesítmény is szülessen.

Valaska József, a társaság igazgatóságának elnöke beszélt a cég tulajdonosváltásáról és átalakulásáról, megköszönte a dolgozók kitartását. Felidézte, hogy az elmúlt időszakban több nagy karbantartási munkát is végeztek a bányagépeken Bükkábrányban és Visontán is. Bízik abban, hogy az új visontai bánya megnyitásában behozzák a lemaradást, s visszaáll a régi rend, a két külszíni fejtés fele-fele arányban látja el szénnel az erőművet. Idén egymilliárd kilowatt elektromos áramot adtak el, a nyári hónapokban stabil nyereséget értek el, mert a piaci árak magasak, bár a kapacitást korábban lekötötték. Idén kevesebb olcsó lakossági szenet fognak értékesíteni.

A hónap közepén közgyűlést is tartott a részvénytársaság. Erről Valaska József a napelempark alapkő-letételi ünnepségén elmondta, a szénbázisú villamosenergia-­termelést az engedélyezett energiapolitika keretén belül a következő tíz évben kiemelt szinten folytatják, ezzel párhuzamosan fölépítenek egy olyan energiatermelő bázist, ami biztosítja, hogy a társaság a magyar villamosenergia rendszerben 2030-ban és 2050-ben is megőrizze 15 százalékos részesedését. A jövőben a megújulókra, a villamosenergia rendszer szabályozására és az energiatárolásra építenek.
Rövid időn belül fel szeretnének építeni egy válogatott lakossági hulladékra épülő blokkot. Ha a biomasszát át kell terelni új blokkra, mert a szenes kapacitás csökken, akkor egy szenes blokkot is építenek. Ezzel párhuzamosan felépítenek egy megújuló szegmenst és egy tároló szegmenst is, hogy megtartsák és évtizedekre biztosítsák a munkahelyeket.

A széntermelésről elmondta, foglalkozni szeretnének a széndioxid-mentes technológiákkal, s az országban is kutatják a szén vegyipari célú hasznosítását. Valaska József szerint elképzelhető, hogy a következő tíz évben mégsem zárják be az unió 106 ezer megawattnyi szénerőművi kapacitását, ugyanis ezt 800 ezer megawattnyi ­­szél-, illetve naperőművel lehetne kiváltani, ennyit pedig egy évtized alatt nem lehet gazdasági problémák nélkül megépíteni, így a szénnek nagyobb kifutást engedhetnek.

ÉM-TB