Új baleset kellett, hogy téma legyen a 35-ös

Hiába a lámpa és a festés, nem elég biztonságos a zebra
Hiába a lámpa és a festés, nem elég biztonságos a zebra - © Fotó: SZB
Sajószöged – Megint a félpályás útlezárást emlegetik Sajószögeden.

„A Sajószögeden áthaladó 35-ös út zebráinak biztonságosabbá tétele elvileg nem volt első körben a kezdeményezésünk fókuszában, de tudom, hogy fontos kérdés, legalább annyira mint a kamionok. Minden köz(lekedés)biztonságot érintő kérdésben civil kezdeményezés kell, hogy történjen végre valami? (…) én nem engedem a gyerekeimet a 35-ös közelébe, mert életveszélyes…” A mondatok abból a Facebook-csoportból valók, amely azért jött létre, hogy a 35-ös számú út elviselhetetlenné vált kamionforgalmának csökkentését elérje.

Múlt pénteken este – ezúttal nem kamion – okozott olyan balesetet, amely szerencsére nem lett súlyos, de akár lehetett is volna. Történt ugyanis, hogy egy édesapa két gyermekével át akart kelni a kijelölt gyalogátkelőhelyen, Sajószögednek azon zebráján, amely élénk piros festéssel van ellátva és villogó sárga jelzés is figyelmezteti rá a 35-ös úton közlekedőket.

Mi a megoldás?

Az egyik autó megadta az elsőbbséget az apának és gyermekeinek, de a másik irányból érkező jármű nem lassított. Az apa, látva a veszélyt, a gyerekeket a járdára lökte, őt azonban elsodorta az érkező autó. Kórházban kötöttek ki mind a hárman. Az apa elmondta, hogy a baleset után beszélt az őt elgázoló autó vezetőjével, aki azt mondta, nem látta a gyalogosokat, azért nem lassított.

A sajószögedieket joggal háborította fel az újabb eset. Az említett Facebook-csoportban meg is indult az ötletelés, hogyan lehetne változást elérni. Az már korábban megfogalmazódott, hogy a településen 40 kilométeres sebességkorlátozást kellene bevezetni, és újra felmerült a félpályás útlezárás is a kommentekben, akárcsak korábban a kamionok ügyében.

Az ügy részleteire később visszatérünk.

SZB


Sajószöged - A 11 éves kislány és 13 éves nővére könnyebben megsérült, míg apjukat súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Csak az járt a fejében, hogy megmentse gyermekeit – ezt mondta az a férfi, aki az utolsó pillanatban lökte el lányait egy autó elől a Borsod megyei Sajószögeden. Az apának...

Illusztráció
Sajószöged - Január 4-én 17 óra 30 perc körül egy férfi és két gyermeke akart átkelni a Sajószöged, Ady Endre úton lévő gyalogátkelőhelyen, amikor egy autós nem adott elsőbbséget és elsodorta a férfit. A férfi még az ütközés előtt észlelte, hogy az autó nem fog számukra elsőbbséget adni, így két ...