Ugrai Roland a görög Atromitosz csapatába igazolt

Akt.:
Fotó: boon.hu
Fotó: boon.hu - © Ugrai Roland Görögországba igazolt Fotó: boon.hu
Budapest/Athén – Ugrai Roland a Megyeri Balázst is foglalkoztató görög Atromitosz FC labdarúgócsapatába igazolt csütörtökön.

Az athéni klub honlapjának beszámolója szerint a 25 éves támadó szerződése két idényre szól. Az ötszörös válogatott, eddig csapat nélküli Ugrai korábban a Haladás, a Ferencváros és a Diósgyőr együttesében futballozott, az NB I-ben 138 meccsen 28 gólt szerzett.

“Megvalósult az álmom, hiszen eddig még csak odahaza játszottam. Az Atromitosz egy szilárd erő a görög labdarúgásban, ez is arra késztetett, hogy azonnal elfogadjam az ajánlatot” – nyilatkozta új klubja honlapján.

Hozzátette, Megyeri Balázs nagyon jókat mondott neki a csapatról és a klubról.

“Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó évünk lesz. Nagy várakozással tekintek az első mérkőzésem elé, most már csak a gólszerzés érdekel” – mondta Ugrai, akinek – a cikk megfogalmazása szerint – legfőbb jellemzője a nagy sebesség és a kiváló technika.

-MTI-