TŐZSDEZÁRÁS – Átmeneti nyugalomban őrzi értékét a BUX – 261 felett a forint

A keddi nyitás után ugyan esett egy kicsit a Budapesti Értéktőzsde indexe, de a BUX a nap végére enyhe emelkedést produkált: egy délutáni kisebb megingáson is túlkerülve végül 0,29 százalékot erősödve 25 633 ponton zárta a napot. Ez többé-kevésbé megfelel az európai börzék teljesítményének.

A vezető részvények közül az OTP ismét veszített értékéből, ami érthető, mert a nyugati bankrendszert megrázó múlt heti pánik csak lassan múlik el. A Mol 0,08 százalék árfolyamvesztése elhanyagolhatónak tekinthető. A nagyobb papírok közt ezúttal az Egis teljesített legjobban, 2,38 százalékkal ért többet a nap végén. A többi vezető részvény is növekedéssel fejezte be a kereskedést, amelynek összértéke 40 és fél milliárd forint volt.

A forint kicsivel 259 felett indult reggel, aztán meredeken gyengült az euróval szemben, kétszer is megközelítette a 262-t, délután öt órakor 261,50 körül jegyezték a bankközi devizapiacon.








hirdet�s