TŐZSDE – 7,3 százalékot esett záráskor a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 16165 ponton fejezte be a szerdai kereskedést – ez 1277 pontos, azaz 7, 3 százalékos csökkenés a keddi záróértékhez képest. Szerda délelőtt a BÉT-en jegyzett részvények csaknem felének, 19 papírnak valamint a kárpótlási jegynek is szünetelt a kereskedése néhány percig, mert 10 százaléknál nagyobb mértékben esett az árfolyamuk, így a kereskedési rendszer automatikusan leállította a papírok adásvételét.

A BÉT-en szerda délelőtt uralkodó pánikhelyzetet részben az okozta, hogy Csányi Sándor, a MOL Nyrt. igazgatóságának alelnöke, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója valamennyi MOL-részvényét eladta a keddi kereskedési napon – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Budapesti Értéktőzsde sajtóreferense. Kraxner Katalin hozzátette: a részvénycsomag értékesítése miatt szerdán a MOL, az OTP és további 15 cég tőzsdei kereskedését is fel kellett függeszteni egy időre. A reggeli nyitástól délelőtt 10 óra 20 percig az OTP Bank és a MOL részvényei is több mint 12 százalékot estek, míg a BUX csaknem 8 százalékkal volt alacsonyabban a nyitáshoz képest.

A ideiglenesen felfüggesztett papírok között volt az OTP és a MOL is. Az OTP árfolyamesése már az előző napon is meghaladta a tíz százalékot, így a bankpapír kereskedését két egymást követő napon kellett szüneteltetni.

A részvénypiac forgalma csaknem 50 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvényeknek – a Danubius és az Econet kivételével – csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest. A MOL részvények ára 13000 forint volt, 6 százalékkal alacsonyabb a keddi záróárnál. Az OTP részvények ára 13,3 százalékkal 4500 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 6,6 százalékkal 720 forintra csökkent. A Richter-papírok árfolyama 2,4 százalékkal 32000 forintra esett.