Tíz év eltiltás a turistákat átverőknek? – RTL Híradó

Öt szórakozóhelyet figyel folyamatosan a rendőrség Budapesten – tudta meg az RTL Híradó. Kifejezetten olyan bárokról van szó, ahol már több turistát is átvertek, de a bezáratás után új tulajdonossal, új névvel újra nyitottak. A budapesti szórakozóhelyeket egy hónapja ellenőrzi kiemelten a rendőrség, mert az elmúlt időszakban is előfordult, hogy fogva tartottak olyan turistát, aki nem akarta kifizetni a túl magas számlát.

Emberrablás, zsarolás és önbíráskodás – ilyen bűncselekmények áldozatai lettek turisták az elmúlt két hónapban Budapesten. A rendőrök május közepe óta ellenőrzik kiemelten azokat a szórakozóhelyeket, amelyeket gyakran látogatnak turisták. Noha a tapasztalatok szerint csak öt szórakozóhelyen fordulnak elő rendszeresen hasonló bűncselekmények, a többieket is ezek apján ítélik meg.

A vendéglátók ipatestülete a szigorításon dolgozik, nyár végén terjesztik be ötleteiket a kormánynak. Mint mondják: a több százezres túlszámlázás csak a jéghegy csúcsa. Annál többször fordul elő a kettős ártábla, amelyből mindig a drágább kerül a vendég asztalára. Az ipartestület tervei között egyébként az is szerepel, hogy a turistákat átverő vendéglátósok 10 éves eltiltást kapjanak.

A rendőrök megbecsülni sem tudják, hány turista nem jelenti be, ha egy étteremben vagy klubban átverték. A tapasztalatok szerint legtöbbször azért, mert nem akarják vállalni a procedúrát, mert alapvetően pihenni jönnek. A vendéglátósok szerint viszont ezzel az a probléma, hogy a rossz hír így is terjed, és ennek az egész szakma megissza a levét.








hirdet�s