Átvilágítás után jön az összevonás?

Miskolc – A város egyes közművelődési intézményeiben már a jövőbeni változásokról beszélnek, a fenntartónál, azaz a miskolci önkormányzatnál azonban még semmi konkrétumról nem tudnak.

Összevonnák Miskolc kulturális intézményeit? Az önkormányzatnál nem erősítették meg a hírt.

Miskolc egyes közművelődési intézményeiben már a jövőbeni változásokról beszélnek, a fenntartónál, azaz a miskolci önkormányzatnál azonban még semmi konkrétumról nem tudnak.

Szóbeszéd tárgya Miskolc közművelődési intézményeinek összevonása. Úgy hallani, tervezik az Ady Endre Művelődési Ház, az Ifjúsági és Szabadidő Ház, valamint a Művészetek Háza összevonását. Az intézmények közös gazdasági irányítás alá kerülnének, és egy műszaki stáb szolgálja majd ki az igényeiket. Élükre nem igazgató, hanem úgynevezett projektmenedzser kerül, aki elsősorban pénzügyi szakember, de lesz rálátása a kultúrára is. Változás várható a képzőművészeti intézmények működésében is. Lapunk úgy tudja, megszűnik a Herman Ottó Múzeum megyei fenntartása, és annak képzőművészeti részlegét összevonják a Miskolci Galériával.

Átvilágítanak

Az tény, jelenleg folyik a város kulturális intézményeinek átvilágítása, és ezt a munkát az a cég végzi, amely Miskolc közlekedési vállalatának a racionalizálás előtti átvilágítását is végezte. A művelődi ház igazgatói kérdőíveket töltöttek ki, és hivatalosak voltak a polgármesteri hivatalba, ahol különböző, az intézménnyel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk.
Igazak a hírek? – próbáltuk megtudni a városháza kulturális osztályán. Itt azonban Bay Judit osztályvezető-helyettes nem tudott konkrétumokkal szolgálni. Mint mondta, valóban folyik az intézmények teljeskörű átvilágítása. Amikor erről elkészül az írásos anyag, akkor lehet lépéseket tenni az intézmények hatékonyabb működésének és a finanszírozhatóbbá tételének érdekében.

Semmi köze

Megkerestük az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnökét, Horváth Ottónét is, aki a konkrét terveket csodálkozva hallgatta. Azt, mondta, teljesen új dolgokról értesült tőlünk. Szerinte a mostani átvilágításnak semmi köze nincs a racionalizáláshoz, ez egy stratégiai vizsgálat, melyen minden városi fenntartású intézmény átesik. A városvezetés valószínűleg olyan szakemberek véleményét akarja hallani, akik majd javaslatot tesznek le az asztalra az intézmények szervezeti felépítésével kapcsolatban.

 

Miskolc kulturális intézményei

Ady Endre Művelődési Ház
Ifjúsági és Szabadidő Ház
Miskolci Csodamalom Bábszínház
Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum
Miskolci Kommunikációs Kht.
Miskolci Nemzeti Színház
Miskolci Rendezvényszervező Iroda
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Miskolci Városi Könyvtár








hirdet�s