Tűzzel, azaz felszámolással játszó adós cégek

Minden eddigi rekordot megdöntött 2007 első negyedévében a felszámolások száma. Az idei év első negyedében csaknem 2500 magyar vállalkozás jutott a felszámolás sorsára – derül ki az Opten Kft. jelentéséből.

12:45: Harminc nap alatt az adósság körül

Jóval több felszámolási eljárást kezdeményeztek a tartozásokat görgető cégekkel szemben. A követelések érvényesítésének egyik leghatékonyabb és legolcsóbb módja ez a megoldás.

Az ország egészéhez hasonlóan megyénkben is jóval több felszámolásieljárást kezdeményeztek különböző gazdasági társaságokkal szemben az első negyedévben az előző év hasonló időszakához képest. A növekedés azonban nem csak erre az időszakra jellemző – állítják tapasztalataikból kiindulva a szakértők.
– A felszámolásos eljárások száma 2005-től folyamatos emelkedést mutat, ennek több oka is van. Az érintettek a (leginkább a kis- és középvállalkozásokat sújtó) megszigorító gazdasági intézkedésekre, a romló gazdasági környezetre hivatkoznak, ezen belül a kezelhetetlenné váló körbetartozásokra, a termékek és szolgáltatások szűkülő piacára – ad jellemzést a kedvezőtlen jelenség hátteréről Kóbory Zsolt, a Taxco Kft. felszámoló szervezet megyei irodájának felszámolóbiztosa.

Az okok között szerepel továbbá, hogy az adóhatóság is gyakrabban él a felszámolás lehetőségével követelései behajtására, és a cégbíróság vezényelte törvényességi felügyeleti eljárások is emelik a statisztikai mutatókat.

A köztudatban élő képpel ellentétben a bűncselekménygyanús esetek száma, a törvénytelenül, tisztességtelen üzleti magatartással vitt vállalkozások aránya kisebb.

A most ugrásszerűen növekedő esetszámot azzal is indokolja: a követelések érvényesítésének egyik leghatékonyabb és legolcsóbb módja a felszámolási eljárás kezdeményezése. A bírósági pereskedés, a végrehajtás hosszadalmas és költséges megoldás, ráadásul a végeredmény bizonytalan.
Harminc nap alatt
– A felszámolási eljárást a gazdasági bíróságnál kezdeményezheti az a hitelező, akinek elismert követelése van az adóssal szemben. A behajtás gyors módja ez, hiszen ha egy cég el akarja kerülni a felszámolást, akkor rendezi a tartozását. A bíróság harminc napot ad erre az érintett cégnek, tehát a folyamat átlátható – emeli ki Hajdu Attila, az Adóaktuál Kft. felszámoló iroda ügyvezető igazgatója. Érthető, ha az Apeh és a piac egyéb szereplői is egyre inkább ezt az eljárást választják.

08:30: Az idei év első negyedében csaknem 2500 magyar vállalkozás jutott a felszámolás sorsára – derül ki az Opten Kft. jelentéséből. Ez az előző év első negyedévénél 10 százalékkal több, és minden korábbi első negyedéves adatnál magasabb érték. A szomorú rekordot árnyalja, hogy a működő vállalkozások száma is nőtt, igaz nem ilyen mértékben.

Minden eddigi rekordot megdöntött 2007 első negyedévében a felszámolások száma. Az első három hónapban 2498 céggel szemben tettek közzé felszámolási eljárást, ami az előző év azonos időszakát több mint 10 százalékkal haladja meg. A csődök száma továbbra sem jelentős, mindössze 8 cég jutott erre a sorsra. Mindez a cégadatok nyilvántartásával és forgalmazásával foglalkozó Opten Kft. adataiból derült ki.

A képet némileg árnyalja, hogy a negyedévben csaknem 9 ezerrel 469077-re emelkedett a működő vállalkozások száma. Ez a megelőző év azonos negyedévéhez viszonyítva 1,9 százalékos növekedés. A felszámolt vállalkozásokat a működőkhöz viszonyító mutatószám így 5,32-ezrelékre növekedett a megelőző évi 4,8 ezrelékről. A 2000 óta rendelkezésre álló adatsorok a felszámolások számának lassú, de szinte töretlen növekedését mutatják, de ez a mutató még sohasem volt ilyen magas.

A felszámolások számának növekedése különösen annak fényében tűnik magasnak, hogy 2001 óta egyre többször élnek a gazdaság szereplői, azon belül is elsősorban az adóhatóság a végrehajtás eszközével, vagyis vannak olyan módszerek, amelyekkel egy vállalkozás felszámolása nélkül is hozzájut követeléséhez a hitelező, a szállító, vagy a hatóság.

A végrehajtások száma évről évre rendkívüli ütemben emelkedik: míg 2004-ben 238 jutott az első negyedére, addig tavaly már 6959. Ez a gyors növekedés azonban 2007-ben nemcsak megállt, de meg is fordult: az első negyedében csak 5489 cégnél volt végrehajtás, ez 26 százalékos visszaesés.

– Nyéki Zsolt –