Tűzoltásban ők a legjobbak

Az encsi csapat
Az encsi csapat - © Fotó: Magánarchívum
Encs – A tűzoltóversenyen elméletből és gyakorlatból is bizonyítani kellett.

A járműről való tömlőszerelés, a tömlőgurítás, valamint a szerismeret sikerült a legjobban az encsi diákoknak, így nem csoda, hogy megnyerték az elmúlt héten megrendezett tűzoltóversenyt. Az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola és AMI 5 tagú csapata a Diák Tűzoltó Verseny Abaújban elnevezésű megméretésen járt, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége szervezett. A győztes csapat tagjai: Furman Tamás, Görcsös Dániel, Jakab Gyula, Laczkó Martin és Mátrai Krisztián.

Ducsainé Polefkó Éva, az iskola igazgatója lapunknak elmondta: a diákok már 3 éve bővítik a tűzoltással kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteiket. Szeretné megköszönni a Szerencsi Tankerületi Központ igazgatójának, Szabó Árpádnak, aki támogatja az iskola diákjait abban, hogy minél több versenyen vehessenek részt.

– ÉM-HE –








hirdet�s