Tűz a Romkertben – meghalt a biztonsági őr

Immár halálos közveszély okozás miatt nyomoznak a fővárosi Rudas fürdő melletti szórakozóhelyen pusztító tűz ügyében, miután meghalt az ott dolgozó biztonsági őr. Ha bebizonyosodik, hogy valaki felgyújtotta a Romkertet, minimum 15 év börtönre számíthat.

Életét vesztette az a biztonsági őr, aki kedden hajnalban égett meg, amikor tűz ütött ki egy budai szórakozóhelyen a Rudas fürdő mellett – mondta a Független Hírügynökségnek Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A férfi testének 95 százalékát mély égési sebek borították, az orvosok kevés esélyt adtak neki a túlélésre.

A rendőrség egyelőre ismeretlen személy vagy személyek ellen nyomoz. A biztonsági őr halálával közveszély okozásából halálos közveszéllyé minősült a – feltehetően – gyújtogatás. Ez a bűncselekmény 15 év, de akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható.

A hivatalos tűzvizsgálói jelentésre még várni kell, de az elsődleges vizsgálatok szerint gyújtogatás történt. A tűzoltók ugyanis a leégett épület közelében egy vödör benzint és egy farúdra csavart rongyot találtak

A tűz kedd hajnalban keletkezett egy Rudas fürdő melletti vendéglátóegységben. A biztonsági őrt egy járókelő húzta ki a lángok közül, majd két fiatal német turista is a sérült segítségére sietett. Az őr szerdán délután belehalt sérüléseibe.








hirdet�s