Túszul ejtették pénzügyi tanácsadójukat a német nyugdíjasok

Bíróság elé állítottak négy nyugdíjast hétfõn Németországban, akiket azzal vádolnak, hogy megkötözték, és túszul ejtették pénzügyi tanácsadójukat.

Tettüket azzal indokolták, hogy  több millió eurót veszítettek egy amerikai ingatlan-befektetésen. A nyugdíjas emberrablók négy napon át, több mint 400 kilométert furikáztak autójukkal a csomagtartóba zárt 56 éves túszukkal. A férfinak végül sikerült üzenetet küldenie egy kollégájának, aki értesítette a rendõröket. A nyugdíjas “banda” ügyében márciusban várható ítélet.

A négy vádlott, két házaspár, 63 és 79 év közötti nyugdíjasok – akiknek a rendõrök szerint volt egy cinkosuk is. De róla nem említenek többet az AFP híradásában. A francia hírügynökség információi szerint az incidens 2009 júniusában történt.

A nyugdíjasok összesen 2.5 millió eurós ( 684 millió forintos) veszteséget szenvedtek befektetéseikkel az amerikai ingatlanpiacon. Ezért megkötözték pénzügyi tanácsadójukat, akit ezután egy autó csomagtartójába zártak. Ezután egész Németországon át, négy napig, összesen 455 kilométert utaztak a jármûvel. Túszuk, az 56 éves pénzügyi tanácsadó könyörgésére reagálva végül kiengedték a férfit a csomagtartóból, hogy levegõzhessen egyet. De amikor el akart futni, ismét elkapták, és a dulakodásban két bordája repedt meg.

Ezután egy pincébe zárták, és arra kényszerítették,hogy írjon alá egy papírt, amelyben megígéri, hogy visszafizeti a nyugdíjasok veszteségét. Az AFP szerint pincebeli fogsága közben a pénzügyi tanácsadónak sikerült valamiképp üzenetet küldenie egy svájci kollégájának Fax-gépére, és a munkatárs értesítette a német rendõröket, akik visszakövették az üzenetet, és rábukkantak a házra.

A “banda” tagjai ellenállás nélkül adták meg magukat az épületet megostromló kommandósoknak. Az ügyben március végére várható ítélet a német hatóságok szerint. A fõ vádlott – ha elítélik -, akár 15 éves börtönbüntetést is kaphat.. Így a híradások szerint 90. születésnapja elõtt szabadulhat. A vádlottak egyike, egy 67 éves férfi egyébként nem jelent meg a bíróság elõtt, õ megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva maradt távol.








hirdet�s