Túszok szabadultak Nigériában

19 embert engedett szabadon egy militáns szervezet Nigériában – jelentette az AFP vasárnap. “Biztonsági okokból” ugyanakkor két brit és egy ukrán állampolgár továbbra is őrizetben maradt.

A Mozgalom a Niger-delta Felszabadításáért (MEND) elnevezésű félkatonai szervezet közleménye szerint ők szabadították ki “kalózok” fogságából a túszokat, akiket most átadtak a nigériai hatóságoknak. A 19 nigériai állampolgár tagjai voltak annak a 27 fős csoportnak, akiket szeptemberben raboltak el az afrikai ország déli részén lévő olajkitermelő telepekről. A csoport írása szerint náluk van még két brit és egy ukrán állampolgár, akiket “biztonsági okokból” egyelőre még nem engednek el.

Ugyanez a csoport engedett el a napokban egy brit túszt, akiért állítólag nem fizettek váltságdíjat, és szintén a MEND felelős hat fülöp-szigeteki szombati elhurcolásáért, valamint az olajlétesítmények elleni, az utóbbi időben végrehajtott támadásokért.

A MEND akcióival azt szeretné elérni, hogy a Niger folyó deltájának vidékén élő őslakosok is részesüljenek az olajbevételekből, amelyek jelenleg Nigéria szűk felső politikai rétegnél, és természetesen a kitermelést végző óriásvállalatoknál jelentkezik. A kitermelés miatt ráadásul az őslakosok kénytelenek szembenézni az iparág okozta környezetszennyezéssel is.

Nigéria Afrika legnépesebb és egyben legnagyobb olajexportáló országa, de már egyre inkább beéri Angola – különösen, hogy a MEND szabotázsakciói miatt negyedével kellett csökkentenie a kitermelést.