Turkáló-őrület Miskolcon

Turkáló-őrület Miskolcon
Miskolc – Méretes nejlonzsákot húznak maguk mögött a ruha-vadászok, és könyékig a használt holmik halmába ássák magukat. Közben pedig a kupacokat pásztázzák szakértő szemmel. Vigyázat! A turkálás függőséget okozhat!  

Egy tagbaszakadt férfi szélesre húzott mosollyal örül az imént zsákmányolt plüss hátizsáknak. Sok a rivális, észnél kell lenni, főleg a hónap első hétfőjén, amikor új árukészlet érkezik, és megrohamozzák a vevők a hatalmas Corvin utcai angol turkálót. Valóságos harc dúl a vállfákra aggatott holmikért.

Porcsalmi Anett és anyukája minden héten ellátogatnak ide. “Sokkal jobb áron juthatunk egyedi cuccokhoz. A múltkor például háromezer forintért hat ridikült vettünk. A lényeg, hogy ami innen van, azt nem látjuk majd viszont az utcán szembejövőkön” – indokolja.

Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy ide csak a kispénzűek jönnek, kényszerűségből. “Főleg a középosztály jár hozzánk, orvosok, tanárok, sőt, a náluk gazdagabb réteg képviselői is” – tájékoztat Tóth Csaba üzletvezető. “Minden korosztály képviselteti magát, és a vásárlók több mint kilencven százaléka nő. Akad, aki fél napot is eltölt válogatással, sőt, szabadnapot vesz ki, hogy eljöhessen, mikor megérkezik az új árukészlet. Többeknek egyenesen a szenvedélye lesz a turkálás, látni kéne az arcukat, milyen átszellemülten keresgélnek. Ilyenkor teljesen kikapcsolnak” – meséli.

Kell a türelem a vásárlókhoz, hiszen fél nap alatt ötszázan is megfordulnak a boltban, és bizony akadnak köztük “nehéz esetek.” Az üzletvezetőtől megtudtuk, hogy sajnos jellemző a lopás. De előfordult már agresszív és ittas vevő is, aki a turi közepén kezdett el vetkőzni. No meg olyan, aki nem akarta megmutatni a táskáját. De az igazi gond az, hogy semmibe nézik az itt dolgozók munkáját. Tudatában vannak, hogy ez nem egy exkluzív butik, így azt hiszik, többet megengedhetnek maguknak. Ledobálják a ruhákat a földre, és ha megkérdezik tőlük, miért nem teszik vissza a holmikat helyükre, így válaszolnak: “Mert maga azért van itt.”

“Sok a visszatérő vevő, de mindig látunk új arcokat is. A nagyritkán betérő férfiak főként a márkákat keresik. Kulcsszó a minőség. Úgy tapasztalom, hogy Miskolcon igényes öltözködésre törekszenek az emberek” – bólogat Tóth Csaba. Azt is elmondta, hogy a turkálás a legtöbbeknek társasági esemény, jó program, de azért akad még, aki szégyelli, hogy ide jár.

A szálak Tiszakanyáron, a cég telephelyén futnak össze, ahol a háttérmunka nagy része zajlik: a szervezés, behozatal, szétválogatás, hogy a boltba kerülve vércseként csaphassanak le a ruhákra a “turkálófüggők.”

Kapcsolódó cikkek:

  • Mindennapi drágulás
  • Virágos, retro, forrónadrág
  • Ez nem üzlet. Ez csak egy életmű







  • hirdet�s