Turistákat vonzhat a csillagos égbolt Répáshután

Akt.:
A sajtótájékoztatón ismertették a beruházás terveit
A sajtótájékoztatón ismertették a beruházás terveit - © Fotó: Ádám János
Répáshuta – Közel 700 négyzetméteres élményközpontot terveznek Répáshutára, a környék fellendülését hozhatja.

Csillagászati élményközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban, pontosabban Répáshután, a beruházás terveit pénteken mutatták be a településen. A Bükki Csillagos­égbolt-park az első hegyvidéki ilyen attrakció, Magyarországon pedig a harmadik Zselic és Bakonybél után. Az élményközpont megépítésére 990 millió forintot adott a magyar kormány.

Régi terv, ami itt valóra vált, régóta tárgyaltunk az ügyben.” Erdős Tamás

Minden adott hozzá

– Régi terv, ami itt valóra válik – mondta Erdős Tamás, Répáshuta polgármestere a bemutató rendezvény köszöntőjében. – Már a település előző vezetésének is szerepelt a terveiben, és a Bükki Nemzeti Parkkal is régóta folyt a tárgyalás az ügyben, hiszen minden adott itt hozzá. A beruházás kitörési pont is lehet a településnek, mert a régi ősi mesterségek, így például az üvegfúvás, a faszéntermelés mára már a múlté. Új irányra van szükség a fejlődéshez.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Révész Máriusz, a Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztos elmondta, nemcsak Répáshuta, de az egész régió szempontjából meghatározó beruházásról van szó. Megjegyezte, hogy Zselicen és Bakonybélen nagy a látogatottsága a hasonló élményparknak, igen népszerűek a turisták körében. A települések arculatát teljesen átalakította a hasonszőrű beruházás, sokféle további szolgáltatás épült rá. A turisták pedig nemcsak egyetlen napot, hanem hosszabb időt is a környéken töltenek az attrakció miatt, a kormánybiztos bízik benne, hogy így lesz Répáshután is.

A kormány két év alatt biztosítja a 990 millió forintot.” Révész Máriusz

– Kelet-Magyarországon nincs hasonló csillagda. Emellett Répáshuta nagyon jó helyen van, szinte egyforma távolságra esik Egertől, Szilvásváradtól és Miskolctól, így a turisztikai beruházások felerősítik majd egymást.

Révész Máriusz arról is beszélt, hogy a kormány két év alatt biztosítja a 990 millió forintot a megvalósításra, a kiviteli tervek elkészítése és a közbeszerzés lebonyolítása után 2019 őszére készülhet el az élményközpont.

Kilenc munkahely

Nappal és éjszaka is egyedül­álló lesz az élmény­­­.” Rónai Kálmánné

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a beruházás részleteiről beszélt, diákon mutatta be az attrakció látványterveit. Elmondta, a nemzeti park három éve gondolkodik a Kaptárkő Egyesülettel karöltve, hogy hogyan tudnák megvalósítani az elképzelést. Felméréseket végeztek, fotókat készítettek túráik során a lehetséges helyszínről. Répáshutát azért is tartották alkalmasnak a tervekhez, mert a fényszennyezésmentes környezetben csodálatosan látszik a csillagos égbolt, a Tejútrendszer. Ezután nyújtották be a pályázatot Csillagoségbolt-park címen, és sikerült elnyerni az idén nyáron az említett támogatást.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– Az asztroturisztikai látványközpont, a Bükki Csillagda a tudomány, az élmény és az interakció hármasának központba állításával nappal és éjszaka is egyedülálló élményben részesíti majd a látogatókat – magyarázta Rónai Kálmánné.

Hangsúlyozta, az épület közel 700 négyzetméteren várja majd a vendégeket, és vezeti majd be őket a csillagos égbolt csodáiba.

A tervek szerint a beruházás kilenc embernek adhat munkát az élményközponton belül, évente 37 ezer látogatóval számolnak.

Ötletelnek, latolgatnak

– Folyik az ötletelés, a latolgatás az elmúlt hetekben Répáshután. A turisztika ugyanis egy feneketlen kút, a fantázia szabhat csak határt annak, hogy mi minden épülhet egy ilyen fejlesztésre – mondta lapunknak Erdős Tamás polgármester.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Hangsúlyozta, a tervezett 37 ezres látogatószám hatalmas lehetőség a településnek a továbbfejlődésre, szerinte a panziók, éttermek, szállás­adók profitálhatnak a fejlesztésből, a helyi termelők is ráépíthetik vállalkozásukat az épülő beruházásra. Konkrét tervek is vannak már, a sajt- és tejtermelők, a húsipari vállalkozások például már komoly elképzelésekkel rendelkeznek a jövőre nézve – mondta a polgármester.

Hajdu Mariann


Az attrakció

A Bükki Csillagda szolgáltatásaira a csúcstechnológia jellemző majd – hangsúlyozta Rónai Kálmánné.

Részei:

– Egy állandó interaktív, fizikai és csillagászati témájú kiállítás fény­kísérletekkel
– Interaktív meteoritkiállítás, ahol mikroszkópok segítségével tanulmányozhatók a meteoritok
– Planetárium: 50 főt befogadni képes, 8 méter átmérőjű, félgömb alakú vetítőfelületén 3D-s élményben lesz része a nézőknek.
– Csillagvizsgáló kupola távcsövekkel, kamerákkal
– Az 5D univerzumban VR-sisakos exkluzív élmény várja a különleges élményre vágyókat a virtuális valóság segítségével, amellyel élményszerű utazást tehetnek az érdeklődők a világűrben.








hirdet�s