Nagyvilág

2013.03.21. 14:20

Sanghaj mellett építi fel első kínai gyárát a Lego

Sanghaj, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - Sanghaj mellett építi első kínai gyárát a Lego, amely az ázsiai piac jelentette növekedési lehetőségeket igyekszik jobban kihasználni a lépéssel.

Sanghaj, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - Sanghaj mellett építi első kínai gyárát a Lego, amely az ázsiai piac jelentette növekedési lehetőségeket igyekszik jobban kihasználni a lépéssel.

A Sanghajtól 100 kilométerre fekvő Csiahszingban lévő gyár építkezése jövőre kezdődik meg, s három éven belül, 2017-re fejeződhet be. Az kifejezetten az ázsiai piaci kereslet kielégítésére épülő, várhatóan kétezer főt foglalkoztató egység a vállalat dániai, magyarországi, csehországi és mexikói gyárai sorát gyarapítja, s az Ázsiában értékesített játékok 70-80 százalékának előállítására lesz képes. A gyár regionális elosztó központként is üzemel majd.

A vállalat közleményében úgy fogalmaz: az ázsiai piacot tekinti jövőbeli kulcspiacának. A statisztikák szerint az elmúlt években a dán cég értékesítése átlagosan több mint 50 százalékos növekedést produkált a kontinensen, s a becslések szerint ez a trend - a bérek és a rendelkezésre álló jövedelem tovább emelkedésével, valamint a középosztály bővülésével - a jövőben is fennmarad majd.

A Companies and Markets nemzetközi kutatócég tanulmánya szerint az ázsiai, csendes-óceáni régió már 2016-ban a világ első számú játékpiacává válhat, s Kína ebben kiemelt szerepet játszhat. A játékeladások tavaly 18 százalékkal 54 milliárd jüanra (2 ezer milliárd forint) nőttek a kelet-ázsiai országban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!