Tüntetésre és bojkottra készülnek a szülők

Akt.:
Miskolc – Az Avasi Gimnázium szülői közösség harcba száll a jelenlegi igazgatóért.

Az Avasi Gimnázium szülői közössége tüntetésre és bojkottra készül. Kiszivárogtatott hírek szerint ugyanis a miskolci önkormányzat oktatási bizottsága hétfői ülésén nem támogatta Arday István igazgatói pályázatát, helyette a gimnázium egyik tanára, Schmidtné Törő Ágnes kapta meg a szavazatok többségét, aki szintén pályázik a vezetői posztra. Mindezt Benőcsné Gulyás Anikó, az Avasi Gimnázium szülői közösségének elnöke mondta el lapunknak, hangsúlyozva: nem értik az oktatási bizottság döntését, hiszen Arday István 15 éve irányítja kiválóan az iskolát, és a szülők 92 százaléka támogatta igazgatói pályázatát. A szülő hozzátette: egyértelműen politikai döntésről van szó, amit elutasítanak, hiszen nem a politikusok gyerekei járnak az Avasi Gimnáziumba, hanem az övék. Jelezte: a végsőkig elmennek, nem engedik, hogy Arday Istvánon kívül más legyen az igazgató. Ha kell, tüntetnek, és ha nem érik el a céljukat, szeptemberben bojkottálják az iskolát, azaz nem engedik gyermekeiket a gimnáziumba. Megjegyezte: az iskola dolgozói közül is többen kijelentették, hogy nem kívánnak együtt dolgozni, csakis a jelenlegi igazgatóval.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s