Túlzottan bíznak a gyerekek a közlekedés felnőtt résztvevőiben

Túlzottan bíznak a közlekedés felnőtt résztvevőiben a gyerekek a rendőrség tapasztalata szerint. A gyerekek által okozott balesetek száma 2009 első félévében ugyan csökkent a tavalyi első félévhez képest, a rendőrség azonban elégedetlen az eredménnyel és a nyári szünidő kapcsán a közlekedés veszélyeire hívja fel a gyerekek és szülők figyelmét.

Budapesten a 2009. év első felében, az elsődleges adatok alapján 14 év alatti gyermekek összesen 33-an okoztak balesetet, míg 2008. ezen időszakában 45-en. A 33 balesetből 7-et kerékpárral közlekedve, míg 26-ot gyalogosan okoztak. Az előző évben 5 balesetet kerékpárral, 38-at gyalogosan és 2-őt segédmotor-kerékpárral okoztak. Az előző évekhez képest ugyan csökkent a gyermekek által okozott balesetek száma, de az adatok azt is mutatják, hogy a közúti balesetek döntő többségét emberi mulasztások okozták, amik a közlekedők fegyelmezettebb magatartásával elkerülhetők és megelőzhetők – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A BRFK szerint tapasztalat azt mutatja, hogy a gyerekek túlságosan bíznak a közlekedés felnőtt résztvevőiben, az autóvezetők, a buszsofőrök tapasztalatában. A közlekedés azonban olyan váratlan helyzeteket hozhat, amelyeket még az idősebb, a közlekedésben jártasabb felnőttek sem tudnak megoldani. Fontos, hogy a gyermek ismerje, és tartsa be az alapvető közlekedési szabályokat, valamint a felnőttek is legyenek óvatosabbak, főleg ott, ahol sok gyerek van.

Sok gyerek utasként sérül meg, mert a felnőttek nem figyelmeztetik őket a biztonsági öv használatára, vagy nem tesznek gyerekülést a kocsiba. A gyalogos átkelőknél viszont legtöbbször a hirtelen lelépő gyalogos okoz balesetet: a rendőrség arra kéri az autósokat, a zebránál fokozott óvatossággal közlekedjen. A kerékpárosok és gyalogosok használjanak láthatósági mellényt lakott területen kívül. 12 éven aluli gyermek főútvonalon egyébként nem kerékpározhat, 6 év alattit pedig nem is lehet felügyelet nélkül hagyni közúton.








hirdet�s