"Túl gyors a pálya" – vélekedések a halálos, olimpiai szánkóbalesetrõl

“Az egész szánkós társadalmat sokkolta a hír” – mondta szombaton az osztrák szánkósok sportigazgatója, Markus Prock a grúziai versenyzõ haláláról az ORF tévécsatornának nyilatkozva. Prock szerint a tervezõk vagy építõk vélhetõen elszámolták magukat, és túl gyors szánkópályát készítettek.

A szakember szerint: “A pályákat úgy építik, hogy senki ne tudjon kicsúszni. De ahogyan láthattuk, ez is megtörténhet, ha a körülmények szerencsétlen módon összejátszanak”. Prock szerint a tervezõk vagy építõk vélhetõen elszámolták magukat, és túl gyors szánkópályát készítettek.

Állítását az egyik éremesélyes versenyzõ is alátámasztotta: “Újra és újra figyelmeztettem a nagy sebesség veszélyére” – mondta az orosz Albert Gyemcsenko egy kanadai tévének nyilatkozva. Gyemcsenko szerint az osztrák Manuel Pfister már az edzésen is 154 km/órás világrekordot állított fel, ami sokakat meglepett. De az orosz éremesélyes szerint annál többet “nem tehet”, mint hogy sokszor figyelmeztetett a pálya vészes gyorsaságára.

Az osztrák szánkócsapat sportigazgatója, Markus Prock szerint a kanadai Whistler szánkópályáját maximálisan 137 km/órásra építették, de azt a limitet már többször is jócskán túllépték a versenyzõk. Amihez az osztrák sportvezetõ szerint már az is elegendõ, ha a pálya egyik kanyarjának belépõszöge csupán egy-két fokkal tér el a megszokottól.

Az osztrák olimpiai szánkócsapat vezetõedzõje, Rene Friedl elmondása szerint az újabb szabályok alapján már nem építhetnek olyan pályát, amelyek 130 km/ óránál nagyobb sebességet tesznek elérhetõvé. Igaz, a már elkészült pályákat továbbra is használhatják.
Az osztrák olimpiai szánkócsapat vezetõi szerint a sportágban nincs 100 százalékos biztonság, mindig marad egy-két százalék, amelyet nem lehet ellenõrizni. Elmondásuk szerint csúszás közben 3 G terhelésnél az ember elveszíti azt a képességét, hogy felismerje a színeket – 5, illetve 6 G terhelésnél pedig automatikusan hátrabicsaklik a sportoló feje. A híradások szerint a halálos balesetet szenvedett grúz versenyzõt, Kumaritasvilit testsúlyának 4-6 szorosa terhelte a tragédia pillanataiban.

A pénteki záró edzésen a 21 éves grúz Nodar Kumaritasvili 145 kilométeres sebességgel vesztette el uralmát szánkója felett, és kirepülve a pályáról beverte a fejét az egyik acél tartóoszlopba. Már a helyszínen újra kellett éleszteni, mentõhelikopterrel azonnal kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét. A kanadai hatóságok vizsgálatot indítottak, a szervezõk szerint a szombati és vasárnapi futamokat a terveknek megfelelõen megtartják.








hirdet�s