TUDOMÁNY – Az indiai holdrakéta startra kész

India az utolsó simításokat végzi az első holdrakétáján, közölték hétvégén. A robotűrhajó Hold körüli pályára fog állni, és ott különböző kísérleteket hajt végre.

A Csandrajaan-1-et október 22-én indítják a dél-indiai sriharikotai űrbázisról. A rakéta ellenőrzése befejeződött, a hordozóeszköz készen áll arra, hogy rászereljék a mesterséges holdat – jelentette be a sriharikotai űrközpont igazgatója.

Eső vagy rossz idő nem akadályozhatja meg a rakéta indítását, csak egy ciklon okozhatna gondot, közölte a központ egyik szakembere.

Az indiai űrhajó a Hold-felszín geológiai, ásványi és kémiai jellemzőit fogja kutatnia. A begyűjtött adatokat India megosztja más országokkal.

Az ázsiai országok között egyre nagyobb a verseny azért, hogy melyik száll le előbb a Holdon, több mint három évtizeddel az utolsó amerikai holdutazás után.

A közelmúltban Kína és Japán is Hold körüli pályára állított egy-egy robotűrhajót. Kína tavaly októberben, Japán pedig idén szeptemberben.

India 2012-ben újabb holdűrhajót indít, még pilóta nélkül, de az idén fogja bejelenteni, mikor küld embert is a Holdra.

Kína nemrég hajtotta végre sikerrel első űrsétáját, és azt tervezi, hogy 2020-ra kínai űrhajós lép a Föld kísérő bolygójára.

Eddig csak az Egyesült Államok tudott embert küldeni a Holdra. Az Apollo program keretében 1969 és 1972 között 6 holdraszállást hajtottak végre, 12 űrhajóssal.








hirdetés




hirdet�s